Elstartolt a Google I/O

Bevezető

Idén május 18-án startolt el a Google éves fejlesztői konferenciája, a kétnapos rendezvény immár tizedszer kerül megrendezésre. A helyszín az elmúlt évek gyakorlatával ellentétben nem a Moscone center, az idei I/O-nak ugyanis a Mountain View-beli Shoreline Amphitheater ad otthont. A keresőóriás legnagyobb konferenciájáról van szó, mely nem csupán a fejlesztőknek szól, hanem mindenkinek, akit érdekel a mobil- és techvilág, a cég krémje ugyanis itt vázolja fel az elkövetkezendő esztendőre irányuló terveket.

A szabad ég alatt tartott nyitóbeszédet Sundar Pichai vezette fel, ám a Google vezérigazgatója mellett számos több prominens Google-dolgozó is mikrofont ragadott. Mint a legtöbb előadást, a keynote-ot is lehetett élő közvetítésen követni, idén a statikus kamera mellett pedig 360 fokos videó is elérhető volt, korrekt felbontás mellett forgathattuk a kamerát. Ez egyébként inkább jópofa volt, mint hasznos, néhány kör után vissza is tértünk a statikus képre. A majdnem két óra hosszú megnyitó az előző évekkel és a konkurensek trendjeivel szemben nem statisztikákkal kezdődött, sőt: a számadatok szinte alig voltak jelen, pusztán néhány ilyen jellegű információt kaptunk. Újdonságokban azonban nem volt hiány, a listát végigpörgetve remek évnek nézünk elébe.

Az élő közvetítések után természetesen újra is lehet nézni az előadásokat, ha az ember lemaradt volna valamiről, a nyitóbeszéd a bekezdés feletti videóban tekinthető meg. A keynote mellett számos előadás érkezik az elkövetkezendő napokban, melyek azonban egy fokkal komolyabb szakmaiságot képviselnek, ám a Google nem csupán a fejlesztők számára tartogat érdekességeket. Érdemes tehát végigböngészni a rendezvény hivatalos oldalát, izgalmas napoknak nézünk elébe.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés