Bevezető

CRX-en tanulgattam vezetni. Nem a koporsón, hanem a targatetős verzión, de akárhogyan is, a Hondával nagyon szép emlékeim vannak. Amikor kijött az ufó-Civic, akkor voltam tesztvezetni, imádtam az összes Legend és Accord formáját, őrületesen vágytam egy Integrára és majdnem vettem egy első generációs Jazzt. Aztán egy első generációs HR-V-t. Aztán pedig egy utolsó generációs Prelude-öt, de végül Celicám lett. A Carlos Sainz féle. Azt sem bántam meg.

Honda Prelude 5th gen [+]

De nem erre akarok kilukadni, hanem arra, hogy a Honda időről-időre letesz egy-egy olyan autót az utcára, amit az ember megkíván. S2000? Atyaég. És közben megbízható minőségben termeli a népnek szánt kocsikat is, a Jazz nem véletlenül annyira kedvelt itthon, a most futó Civic is iszonyú menő, viszont ebből az elektromos őrületből sokáig kimaradtak, noha a hibridet már egy ideje nevelgetik. (Jut eszembe, CR-Z-t is nagyon akartam. Kézi váltós hibrid.)

Honda e [+]

És akkor bedobták 2017-ben az Urban EV Concept nevű tanulmányt, amiért megőrültek a népek, ebből keletkezett a 2019-ben szériaérett Honda e. Nyilván kicsit kevésbé volt vadállati, mint a korábbi koncepció, de egyáltalán nem az történt, hogy az összes innovációt kiölték belőle, hanem alapvetően maradt a forma és a beltér olyan, mint amilyennek azt eredetileg megálmodták. És ezzel megint egy olyan Honda gördült az utakra, amely mer különbözni a többi autótól, tele van ötletekkel és még csak hasonló kocsi sincs a piacon, egyszerre retro és ultramodern, egyszerre cuki és vagány, plusz amúgy elég jó is, ha szigorúan csak autóként tekintünk rá. És néha csak úgy kisétáltam az utcára, hogy nézegessem. Arról nem is beszélve, hogy Szentkuti és Bocha kollega is egyből ugrált, hogy tökre ki akarja próbálni, pedig utóbbi illetőnél általában nem ez a jellemző.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!