HTC Butterfly S - mutánS lepke

Bevezető, tartozékok

Mi lesz veled HTC? A nagyok árnyékában ez most az egyik érdekes téma telekommunikációs körökben. A tajvani gyártó egyelőre egy olyan gödörbe esett, ahonnan igen nehéz lesz kimászni, pedig a cég neve ma sem hangzik rosszul. A hajdani bérgyártóból önálló márkává fejlődött vállalat már a kezdetektől elkötelezte magát az okostelefok mellett, márpedig most aztán a csapból is ezek folynak. Mi hát akkor a gond?

HTC Butterfly S
[+]

Nem lehet egyetlen konkrét választ adni erre. A HTC nem igazán foglalkozik a középkategória alatti szinttel, illetve amikor mégis, akkor nem igazán jön össze neki. A frissen piacra került Desire 200 például olyan árcédulát kapott, amivel totál esélytelen bármely vetélytársa ellen. Sajnos a csúcsmodellek között sem sokkal jobb a helyzet. A One rendkívül impozáns készülék, mind tudásra, mind megjelenésre, ám itt is buktatók sorát kénytelen elviselni. Az elhalasztott piacra dobás, majd a mikrofon körüli botrányok nem segítették az eladásokat, és a darabszámok meg csak nem jöttek és jönnek.

HTC Butterfly S
[+]

Ugyanakkor nagyon nem örülnénk, ha becsuknák a kaput, hiszen bizonyos termékeik igencsak kiállják a próbát az ellenfelekkel. Mindössze másfél hónapja mutatkozott be a Buttefly S nevű készülékük, és bár az előd nekünk kimaradt, erre azonnal lecsaptunk, és annyit elárulok, hogy megérte. Az XXL GSM volt kedves ilyen gyorsan a kezünkbe nyomni a dobozt, ami igen hasonló a One-éhoz, csak némileg vastagabb. Ennek oka nem a tartozékok száma, mert abból csak a szokásosakat kapjuk (hálózati töltőfej, USB kábel és füles), inkább a töltőhöz csomagolt adapter lehet a „bűnös”.

HTC Butterfly S
[+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés