Huawei MediaPad 10 Link - megbízható közepes

Előszó, tartozékok

Már több éve lehet olvasni olyan jóslatokat, melyek szerint a telekommunikációs piacon a jövőben egyre erősebbek lesznek a kínai gyártók. Az efféle kijelentésekre sokan csak legyintettek, de a helyzet az, hogy a jóslat beigazolódni látszik, ám nem pont olyan módon, ahogy arra egyesek számítottak. Bár bizonyos weboldalakról már szállítási költség nélkül is rendelhetünk egy-kétszáz dolláros, árukhoz képest meglepően jó hardverrel felszerelt okostelefonokat és táblagépeket, nem ezek jelentik az igazi konkurenciát a piacon régebb óta jelenlévő cégek számára, hanem az olyan vállalatok, mint a ZTE, az Alcatel és a Huawei. Ez utóbbi két vállalat hárombetűs társuknál egyelőre abban tűnik jobbnak, hogy a jó készülékek mellett európai gondolkodásmódot és ebből adódóan számunkra nem életidegen marketinget is a koncepciójuk mögé raknak. A többi pedig részben történelem, részben a jövő.

Huawei MediaPad 10 Link
[+]

Megingások persze vannak, a Ascend D Quad XL nevű csúcskészüléket például kissé megcsúszva és kissé túlárazottan tudta piacra dobni az egyre ismertebb nevű gyártó, de összességében valószínűleg kellemes évet zártak, hiszen tudás, ár és dizájn szempontjából is nagyon jól eltalálták az Ascend P6-ot, az olcsóbb szegmensben pedig az Ascend Y300-zal brillíroztak. A táblagépeknél nem volt ekkora zsongás a Huawei részéről, a nagyon jól sikerült MediaPad 10 FHD-t leszámítva talán nem is járt nálunk semmilyen eszközük az idén, azt viszont kimondottan meggyőzőnek találtuk.

Huawei MediaPad 10 Link
[+]

Érdekes módon az év végén befutó tesztkészülék szintén 10 hüvelykes, tulajdonképpen a szóban forgó Full HD panellel szerelt gép kistestvére, mely valószínűleg inkább a szolgáltatóknál, mint a független piacon fog visszaköszönni ránk, de erről még nincs egzakt információnk. A gyártó által a rendelkezésünkre bocsátott Huawei MediaPad 10 Link egy középkategóriás tábla a cég saját SoC-jével, relatíve alacsony felbontású, de jó minőségű IPS panellel, LTE-támogatással és pár extrával. Ez utóbbiak közé azonban a tartozékok közül semmit sem sorolhatunk, hiszen a töltőn és az adatkábelen kívül semmit nem kapunk a vas mellé.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés