Imoo Watch Phone Z1 - gyermekvédelmi program

Gyerekeknek szánt órából láttunk már párat, de az Imoo Z1 a műfaj eddigi legjobban eltalált megoldása.

Bevezető

Telefon helyett elég lesz egy óra is a gyereknek, mondja az Imoo (és sok egyéb gyártó), ha a szülőnek csak az a fontos, hogy a csemete elérhető legyen, ő is tudjon velünk kapcsolatba lépni és mindig tudjuk, hogy hol jár, akkor tényleg felesleges egy nagy, drága, könnyen összetörhető és elveszthető mobil, pláne akkor, ha amúgy sem akarjuk, hogy mászkáljon az interneten a saját szakállára (ami minden bizonnyal még nincs neki). Erre a szcenárióra számos cég számtalan megoldással rukkolt már elő, voltak jobbak, rosszabbak, mi is teszteltünk néhány terméket, szóval amikor az Imoo küldött egy levelet, hogy tesztelnénk-e a masinát, akkor nem mondtunk rá nemet. Már csak azért sem, mert pont összefutottam egy volt osztálytársammal, aki a gyerekének keresett valami hasonlót és igazán nem tudtam neki jó szívvel ajánlani semmit, legalábbis semmi olyat, amit már próbáltunk és maradéktalanul meg lettünk volna vele elégedve.


[+]

A gyerekeknek szánt órák több kategóriába oszthatók, a legfontosabb vízválasztó, hogy a júzer maga biztosít-e hozzá SIM-et, vagy ez bele van égetve egy chip formájában és akkor a havidíjak is a szolgáltatónak (ha operátori forgalmazásról van szó), vagy a gyártónak mennek-e. Az Imoo Z1 viszont abba a halmazba tartozik, ahol a SIM milyensége az ügyfélre van bízva, tehát mehet bele feltöltőkártya, családi előfizetéses társkártya is simán, arra azonban érdemes felkészülni, hogy érdemes rá netet is rendelni, mert a funkciók zöme ezen keresztül működik, ami egyébként annyiban nem rossz ötlet, hogy az üzenetváltások és a telefonálások sem jellemzően percdíj alapon ketyegnek, hanem az adatforgalmi keret terhére.


[+]

A gyerekórák közötti eltérések a fentieken túl a funkcionalitásban keresendők. A nagyon primitv megoldások 2G-n működnek, hanghívást és SMS fogadását teszik mindössze lehetővé, aztán ahogyan haladunk felfelé az árazásban bekerül a 3G, a 4G, a videóhívás és a GPS is a funkciók közé, plusz egyáltalán nem lényegtelen, hogy az óra mekkora, meddig bírja egy töltéssel, mennyire kezelhető és milyen a mellékelt szoftver, ami a szülői okostelefonon biztosítja a beállítási lehetőségeket és a kapcsolattartást. És ha eddig voltak is kérdések abban a tekintetben, hogy egy itthon ismeretlennek számító Imoo ezügyben mit tud kínálni, akkor talán megnyugtatóan hangzik, hogy az Imoo úgy egyébként annak a BBK Electronicsnak a része, amely egyébiránt a OnePlus, az Oppo és a Realme okostelefonok gyártásával iszonyú nagy szereplője a telekommunikációs piacnak. És mielőtt a részletekbe belevágunk álljon itt a termék végfelhasználói ára, amely 120 euró, magyarán ezúttal nem a filléres mezőnyből horgásztunk ki valamit, a gyerekórák piacán ez a felső kategóriás halmazba sorolható, szóval joggal lehetnek elvárásaink.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés