Karácsonyi telefonajánló 2014

Olcsót vagy drágát?

Oké, szinte hónapról-hónapra újra és újra el tudjuk mondani, hogy a hardver és a szoftver folyamatos fejlődésének az az eredménye, hogy már olcsón is lehet olyan mobilkommunikációs berendezést vásárolni, amit az ember nem akar pár órás használat után a falhoz vágni. És egyébként ez elég komoly kihívás elé állítja a gyártókat is, a csúcsgépeknél mindig ki kell találni valami újat, amivel a néha igen jelentős felárat indokolni lehet.

Az öt vizsgázó
Nem csak a csúcskészülékeké a világ

2014-ben odáig jutottunk, hogy már a legolcsóbban beszerezhető okostelefonok is képesek magabiztosan elvégezni azokat az alapvető feladatokat, amelyek korábban láthatóan megterhelték a hasonlóan kedvező árú masinák hardverét. Nem kell itt különösebb extrákra gondolni, de már nem akadozik a menü, folyamatosan a böngészés, szépen futnak a háttérben az adatkommunikációt igénylő folyamatok, bejönnek a levelek, azonnal megkapjuk az értesítéseket, évről-évre javul a legolcsóbb modellek multimédiás képessége is, picit jobbak a kamerák, szinte minden modell röhögve le tud játszani egy 720p-s filmet, már a belépő szintű eszközöknél is legalább WVGA felbontású kijelzőt kap az ember, gyakori a kétkártyás működés és leszivárgott a középkategóriába is a 4G.

Krüger&Matz Mist hátulról
A Krüger&Matz Mist

Ha tehát arról van szó, hogy nem akarunk csúcs kamerát, öblös zenei hangszórókat, láthatatlan pixeleket és mindenféle ínyenc szoftveres trükköket, akkor már 30 ezer forint körüli összegért is találunk olyan kártyafüggetlen ajánlatokat, amelyekben nem fogunk csalódni. Az idei évben volt ezen a fronton is mozgolódás, a Tesco például az Op3n Dott márkával lépett be erre a területre egy korrekt masinával, de megemlíthetjük az egyik legnagyobb meglepetést is, a Krüger&Matz nevű cég MIST típusú masináját, aminek az árazása kifejezetten jól sikerült. A Sony legolcsóbb modellje, az Xperia E1 sem rossz masina, ha pedig a Microsoft irányába nézelődünk, akkor a Lumia 530 jöhet szóba, ami első okostelefonnak teljesen jó választás. De van ennyiért Allview (A5 Quad), a Huawei az Y330-at küldi csatába, az Alcatel pedig a Pop C3-mal van jelen. Ezek sem rossz ajánlatok, de nem férnek fel a dobogóra. Jól látszik ugyanakkor, hogy a nagy gyártók kiszorulnak erről a területről és főleg kínai márkák dominálnak.

A Jiayu G2F
A Jiayu G2F

Kína kapcsán azt sem szabad elfelejteni, hogy ha egyenesen onnan rendelünk valami telefont, akkor még jobban járhatunk. Így került hozzánk például Leagoo, vagy a Jiayu G2F, de ezeknél sokszor kérdéses, hogy a garanciát mennyire könnyen lehet érvényesíteni, illetve az sem mindegy, hogy mivel a hazai operátorok nem tesztelték őket, ezért gond nélkül működnek-e itthon, megy-e rajtuk a mobilnet. Karácsonyra tehát nem okvetlenül ideális ajándék egy ilyen forrásból beszerzett masina, hacsak nem a szűk családban marad és apuka (báty, nagyfiú, öcsi) nem ért hozzá az átlagnál jobban.

Leagoo Lead 3 kézben tartva
A Leagoo Lead 3

Az olcsón elérhető okostelefonok tehát még mindig támasztanak bizonyos kompromisszumokat, de ezek már egyáltalán nem olyan szintűek, hogy ne lehetne velük együtt élni. Lehet, hogy nem fog érkezni frissítés, nem lesz túl jó a multimédiás terület, de összességében olyanoknak, akik nem gerjednek különösebben mindenféle benchmark eredményekre, márkákra és különleges képességekre ma már bátran ajánlhatók ezen az árszinten is készülékek. Egy szinttel feljebb lépve viszont már tényleg olyan kínálatból válogathatunk, ahol egymást érik a jobbnál-jobb ajánlatok.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés