Mibro Watch C2 - tesiből kettes alá

Nem kell érte sokat fizetni, úgy néz ki, mint egy okosóra, ebből az óra stimmel, az okosságon még lenne mit fejleszteni.

Bevezető

A karperecek és az olcsó órák között mára elmosódott a határ. Simán lehet halászni órának tűnő holmikat is annyiért, amennyit mondjuk egy Xiaomi Band 7-ért kérnek, abból is van ráadásul Pro, ami már majdnem olyan, mint egy óra, szóval lassan felesleges kategorizálni a bigyókat, remekül visszaadja a termékvonal mibenlétét az angol wearable kifejezés, amit itthon viselhető, esetleg hordható elektronikai készülékekre tudunk fordítani, de az valóban kevésbé frappáns.


[+]

Akárhogyan is, a Mibro Watch C2 szinte a semmiből pottyant az ölünkbe, a Cafago illetékese nagyon ajánlgatta pár hete, hogy páros akcióban van óra és headset, szóval elkértük, de végül csak az óra érkezett meg. Sebaj, ez önmagában is érdekes, mert 35 (sőt, most éppen 28) dollár körül ajánlgatják, az pedig szemtelenül jó árnak tűnik egy ilyen holmiért, még ha számítottunk is rá, hogy körülbelül a karperecek tudását fogja hozni, csak éppen a kijelző nagyobb és szokás szerint Apple Watch utánérzés a formavilág. Jó, ez önmagában még nem gond, mert ha egy relatív kompakt, nem kör alakú órát kell rajzolni, akkor az olyan lesz.


[+]

A Mibro egy 2015-ben alapított cég, nem meglepő módon kínai, a befektetők között pedig ott figyel a Xiaomi is. Relatív vicces, hogy a hivatalos weboldalon egy betű nincs a Watch C2-ről, szóval a specifikáció tekintetében mindenféle egyéb helyekről tájékozódtunk mi is, kapásból a forgalmazó Cafagónál, de számos egyéb oldalon is felbukkan a termék, hiszen pár hónapja már piacon van. Messze nem ez a gyártó csúcsmodellje, bár — mint ahogyan azt majd látni fogjuk — ha az lenne, akkor már temethetnénk is a céget.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés