MIDEA AMS150-PBW okosventilátor

Dizájnos lapát nélküli ventilátor légszűrő és ionizáló funkcióval, okosotthonos együttműködési lehetőséggel, halk működéssel. A kérdés, hogy elég-e mindez a nyári kánikula idején.

Mivel hűtsem magam?

A nyári kánikulák idején évről évre felmerül a kérdés, hogy mivel hűtsük a lakásunkat, illetve tulajdonképpen saját magunkat. A legkézenfekvőbb válasz nyilván egy légkondicionáló, amivel kapcsolatban pár aggály felmerülhet: vannak olyanok, akik egyszerűen nem bírják az ezek által generált hideget és nyáron is megfáznak, a telepítési és üzemeltetési költségük viszonylag magas, illetve a kültéri egység kihelyezése társasházi lakások esetén nem feltétlenül magától értetődő az esetleges helyi rendeletek miatt. Akiknél tehát a légkondicionáló valamilyen ok miatt nem jöhet szóba, azok kénytelenek lesznek beérni egy ventilátorral, aminek a kiválasztása ma már szintén nem egy egyértelmű feladat, hiszen a kínálat a pár ezer forintos, klasszikus állóventilátoroktól az komplexebb, okosnak hívott megoldásokig terjed.


[+]

Ilyen jelenlegi bemutatónk tárgya is, a MIDEA AMS150, ami a klasszikus megoldásoknál többet tud. Egyrészt azért, mert légtisztító is, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy az általa beszívott levegőt két darab légszűrőbetéten át vételezi, tehát nem a poros levegőt keringeti, ez nyilván egy jó pont. Ezen kívül okos, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy vezérelhető az Androidra és iOS-re egyaránt letölthető MSmartHome alkalmazásból, amin keresztül Amazon Alexa és Google Home ökoszisztémákba is beilleszthető; egyébként ismeri az IFTTT és a Home with Alice nevű megoldásokat is, ez utóbbiakról mi most hallottunk először, helyettük örültünk volna a HomeKit támogatásnak. A hagyományos megoldásoknál magasabb árat viszont nem csak ezek miatt fizetjük meg, hanem a dizájn oltárán áldozunk: egy lapát nélküli oszlopventillátorról van szó, amely letisztult, hi-tech külsővel rendelkezik, talán nem túlzás azt mondani, hogy egy kicsit hasonlít egy robotra.


[+]

A lapát nélküli kialakítás néma működést ígér, ez nyilván erős túlzás: a 10-es skálán állítható sebesség első két fokozata tényleg teljesen hangtalan, de nem is mozgat meg túl sok levegőt, nagyobb fokozatokon viszont hallható a működés, de valóban sokkal lágyabb és tompább a zaja, mint a hagyományos megoldásoké. Működési módokból négy darab van, a normálnál manuálisan állíthatjuk a sebességet, az automatikusnál mindezt az elektronika teszi meg a szoba hőmérséklete alapján, ugyanis az eszközben található hőmérő is, az aktuális értéket az elején található kijelzőn képes is megjeleníteni. Az alvó mód kis fokozatot választ és kikapcsolja a kijelzőt, az ionizálás pedig a nevének megfelelően légtisztító funkciót lát el. Ezeket a beállításokat nem csak az eszközön lévő gombok, hanem az okostelefonos alkalmazás segítségével is megváltoztathatjuk, illetve ki-bekapcsolhatjuk a forgást, az eszköz körülbelül 60 fokos szöget képes mozogni.

[+]

A termék ára a MIDEA amerikai oldalán jelenleg 159 USD, azaz körülbelül 53 000 forint, ami véleményünk szerint korrekt, ám erre még rájönne a szállítási költség és az áfa is, de innen egyébként sem lehet Magyarországra rendelni. Viszont itthon is van hivatalos forgalmazás több ismert üzlet részvételével, úgy már inkább 70 ezer forintról indul a történet, ami még mindig kábé oké. Egyrészt azért, mert egy méretes, tényleg sok levegőt megmozgató termékről van szó, ami egyébként több mint egy méter magas, a talpa pedig nagyjából 22 x 22 centiméteres: lapát nélküli ventilátort 30 000 forint alatt nem igazán lehet kapni, az az árszint pedig az asztali ventilátorok kategóriája. Ez a méret inkább 40-50 000 forint között mozog, amennyiért lehet hasonlóan szép külsővel rendelkező, szintén jó minőségű eszközöket találni, de a légszűrő és az ionizáló funkciók, valamint az okosotthonos bekötés lehetőségek általában nem részei a repertoárnak. Aki tehát egy eszközzel szeretné megoldani a levegőmozgatást és a légtisztítást, az jó helyen jár, azt viszont tényleg tudni kell, hogy egy efféle eszköz egy klímát nem képes kiváltani.

MIDEA AMS150-PBW

Bocha

Előzmények

Hirdetés