Mobilok 2008-ban

2007 - a rákészülés éve

Év elején volt egy kirohanásom a mobilgyártók ellen, miszerint nemigen látszik semmi fejlődés, egy helyben toporog az iparág, csak csiszolgatnak régi, jól bevált konstrukciókat. Év végére kicsit máshogy látom a helyzetet, úgy hiszem, hogy 2007 volt az az év, amikor lendületet próbált venni az iparág ahhoz, hogy 2008-ban elöntse a piacot valós, előremutató és innovatív megoldásokkal.


Az iPhone felforgatta a mobilos piacot

Mi kellett ehhez? Először is egy iPhone. (Négy cikkünk keletkezett róla: első teszt, második teszt, összevető teszt, szoftveres teszt.) Tudásban ugyan elég faramuci gép ez, alapvető dolgok nem kerültek bele, de ráirányította a fókuszt egy olyan dologra, amiről az utóbbi időben kezdtek megfeledkezni a gyártók. Ez pedig nem más, mint a kezelőfelület. Az iPhone képernyője, menürendszer és a multi-touch technológia olyannyira jól sikerült, hogy azóta is sorra jönnek ki a hasonló elven működő, vagy inkább működni akaró telefonok.

Talán elmondható, hogy végére értünk a "penge" korszaknak, főleg, hogy a Motorola kicsit belebukott a történetbe. Most már a Samsung sem hajt a legvékonyabb telefonok irányába, a penge csupán egy irányzat lett a sok közül, minden gyártó alkot néhány ilyen telefont is, de senki sem lihegi túl, s ez így van jól.


A világ legvékonyabb telefonja: Samsung U100 - 5,9 mm

Beköszöntött a mobil navigáció kora, illetve ennek még csak az elején járunk, de 2008-ban sokszor annyi beépített GPS-szel rendelkező készülék fog napvilágot látni, mint idén. Szintén ebben az évben jelent meg az első fecske, amely OLED képernyőt kapott, ez a Nokia 7900. Ha beválik, akkor talán 2008-ban már ilyen kijelzőből is többet kapunk, ami kellemesen érinti majd az üzemidőt is. Ez nem is baj, mert az akkumulátorok frontján nem látszik áttörés.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • 2006 emlékezetes mobiljai

    Év vége van, évet kellene értékelni. Nem feltétlenül a legjobb idei telefonokat válogattuk össze.

Hirdetés