Motorola K3 - k. hosszú

Bevezető

A K3 a K1 HSDPA változata. Köszi, teszt vége. No, azért mégsem, mert van még egy-két különbség, illetőleg nem árt ha Polacheck mester K1 cikke után talán más szempontok alapján is megvizsgálhatjuk a közös pontokat. Továbbá fontos megemlíteni, hogy egy olyan K3-ra tettünk szert, amelyben a Vodafone piros menürendszer dominált - de nagyon.

A Motorolát mostanában sok kritika éri abból a jeles alkalomból, hogy a megújulást úgy képzelik el, hogy egy már bevált formát és funkcionalitást pofozgatnak évek óta, így produkálva újabb és újabb modelleket, amelyek egymástól alig-alig térnek el. A K1 ilyen szempontból kicsit kivétel volt, mert a gyártó védjegyévé vált pengeformára ráengedtek egy úthengert (vagy egy nagyon erős háziasszonyt sodrófával), az így kinyújtott telefon széleiből lecsippentettek egy kicsit, és létre is jött egy meglepően furcsa forma.

Aztán elkezdett teret hódítani a HSDPA. Mivel a többi gyártóhóz hasonlóan a Motorola sem akart kimaradni az új technológia használatából, ezért fogták a K1-et, beletoltak egy belső kamerát, ezüstösre festették a készülékházat, felturbózták a hálózati kommunikációt, és wow, máris elkészült a szépséges HSDPA eszköz. Nagy kérdés, hogy milyen ára lesz a telefonnak, mert a K1 nem egy olcsó darab, de még 3G sincs benne, vajon a Motorola szerint mennyivel növeli meg a készülék értékét az új technológia?

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés