Nokia 2220 slide - jól meglennénk nélküle

Külső

Főszerkesztőnk egy cikkben már megválaszolta azt a kérdést, melyet nagyon sok ember feltesz nekünk: nem unjuk még ezt a sok mobiltelefont? Nem, a legkisebb mértékben sem unjuk őket. Még ezt a kis 2220-as Nokiát is kedveltem mindazért, amikben jó, amikben egyedi, mert akármennyi mobil is kerül piacra, jónak majdnem mindegyik jó, egyedi elemeket pedig még a tucatszám klónozott cuccokon is találni. Kicsit úgy vagyunk a telefonokkal, mint François Truffaut 1977-es filmjének főszereplője, Bertrand, aki minden nőt azért kedvel, amilyen, csak mi most a telefonokkal tesszük mindezt. De sajnos van egy bökkenő: nekünk ezekről a készülékekről cikket is kell írnunk, amit néha bizony nehezünkre esik, függetlenül attól, hogy ugye szeretjük a telefonunkat. Mert mit is lehet írni a századik ugyanolyan Samsungról, az ötvenedik ugyanolyan Nokiáról? Sajnos nagyon keveset, de kreatívak vagyunk, ezért feldobjuk a saját munkánkat. Most például megpróbálom megírni minden idők legrövidebb mobiltelefontesztjét, de úgy, hogy semmi információ ne maradjon ki belőle, az alapot pedig mondatok, ne tényszerűen felsorolt számok adják. Önök szerint sikerülni fog? Drukkoljanak nekem!

Nokia 2220 slide
[+]

A GsmLine.hu által biztosított Nokia 2220 slide a finn gyártó legfrissebb low-end készüléke, mely — mint az nevéből is látszik — a csúsztatós vonalat erősíti. Olcsóságából adódóan miniatűr doboza és kevés tartozéka van, a legalul rejtőző headsetre gyakorlatilag extraként tekinthetünk. Maga a készülék elég apró, kiterjedése 97,4 x 47 x 15,9 milliméter, tömege viszont meglepően nagy, 93,5 gramm. Ez némi minőségérzetet ad a cuccnak, ami rá is fér, mivel a hátlap elég gagyi hatású, köszönhetően a fizikai létét adó papírvékony műanyagnak. Az előlap viszont ujjlenyomatokat gyűjtő, de minőségi plasztikból lett kifarigcsálva, ez jó. Kézbe véve a cucc nem kelt annyira olcsóbb hatást, mint amennyire valóban az.

Nokia 2220 slide
[+]

Az előlap tetején van a telefonhangszóró, azalatt a Nokia logó, azalatt pedig az 1,8 hüvelykes, 128 x 160 pixeles felbontású TFT-kijelző, ami köszönjük, elég gyér minőségű. A betekintési szög gyakorlatilag nulla, a kép kicsit vibrál, viszont a színek élénkek és a kép kontrasztos. Alulra a "teljesen oké" kategóriába sorolandó ötirányú navigációs pad és az őt körülvevő négy darab gomb található. A készüléktest szétcsúsztatása könnyű folyamat, ha végigcsináljuk (ehhez egy határozott ujjmozdulatra lesz szükség), megismerkedhetünk a numerikus billentyűzettel, melynek gombjait tényleg élmény megnyomni, a kialakítás jó.

Nokia 2220 slide
[+]

A hátlapon lévő VGA felbontású kamera akkora "lencsét" kapott, hogy távcsőnek is nézhetnénk, de ugye rohadtul nem az. Van mellette egy Nokia felirat, alulra pedig a pöttyös dizájnrészbe integrált kihangosító-hangszóró került.

Nokia 2220 slide
[+]

Az oldalsó részek olyan üresek, mint az ország Annácskájának a feje, alulra is csak egy mikrofont került, fent viszont van minden földi jó: 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet (!), a vékony csatlakozós Nokia töltő helye, valamint egy apró lyuk, amibe a szervizes figurák fognak dugni valamit, ha netán elromlik a telefon — mi tehát nem fogjuk használni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

  • Nokia 7230 - középkategória kipipálva

    Kissé csajos formatervű, de minden másban csaknem hibátlan telefont tett le a Nokia a paletta tökéletes közepére. Nagyjából mindenkinek ajánlható.

  • Nokia 2690 - rutinból semmilyen

    Olcsóbb telefonok között a Nokia mindig elérhető volt. S ez vélhetően így is marad, most egy teljesen középszerű modell járt nálunk.

Előzmények

Hirdetés