Parrot 3200 - színt visz a műszerfalra

Bevezető

Az eszközt a Speedshop üzletéből hoztuk el. Konkrétan úgy történt, hogy böngészgettem az oldalon, és találomra ráböktem erre: ezt ki kellene próbálni. Másnap már a kezemben volt a doboz. Nos, nem egészen erre számítottam. Eddig ha azt mondták nekem, hogy Bluetooth kihangosító, akkor egy egyszerű ketyerére asszociáltam, amelyet valahol elhelyezek a verdában, párosítom a telefonnal és működik. Naívan azt gondoltam, hogy ehhez még kocsi sem kell, otthon kibontom, kipróbálom, esetleg bedobom a járműbe a zajviszonyok tesztelése végett és visszhall.

Nem így lett. A csomagolás kibontása után először az aprócska tévére emlékeztető panelt forgattam tanácstalanul, aztán belebotlottam egy kék téglatestbe, majd hirtelen kimászott a dobozból egy rakás kábel és világossá vált, hogy ennek működtetéséhez nekem szakértő kezekre lesz szükségem. Szerencsére ismerek Solymáron egy srácot, akivel egy suliba jártunk, hmm, elég régen, és ő készséggel állt a rendelkezésemre, ezúton is hála neki.

A Parrot 3200-t olyan felhasználó vegye meg, akinek van a birtokában egy autó, valamint ebben leledzik egy nem muzeális fejegység. Ezen a téren kételyeim voltak, soha nem láttam még a 13 éves Toyota gépkocsim műszerfalát több darabban, így azt sem tudtam megsaccolni, hogy hasonló korú Clarion kazettás magnóm vajon alkalmas lesz-e a műtétre. Szerencsére az volt.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés