Pyramid Bloxx

Pyramid Bloxx

Mint ahogy azt az előző hétvégén már megígértük, ezúttal is egy Digital Chocolate játékot veszünk górcső alá. Jelen tesztünk alanyáról is elmondható, hogy irányításához mindösszesen egy darab gombra van szükség, de ez semmit nem von le az általa nyújtott élményből, a Tornado Mania!-hoz hasonlóan szintén egy nagyszerű alkotáshoz van szerencsénk.

A fejlesztőknek nem ez az első hasonló próbálkozásuk, velem együtt Bog és Bocha kollégám is nagy rajongója a kicsit régebbi Tower Bloxx-nak, ahol toronyházakat kellett összedobni egy daru segítségével szintenként. Az elemek megfelelő helyre pottyantása mellett egy kis logikára is szükség volt, az épületek egymáshoz viszonyított elhelyezésével kellett „sakkozni” a magasabb össznépesség eléréséhez. Ez valószínűleg nem csak nekünk tetszhetett ennyire, a Mobile Entertainment, rövidebb nevén ''MEFFY'' ugyanis az Award for Best Mobile Game kategóriában ezt találta a legjobb terméknek 2006-ban. Év végén megjelent ennek egy karácsonyi változata is Santa's Tower Bloxx címen, ez azonban nem tartalmazott semmi lényeges újítást, mindösszesen a kinézetet maszkírozták át a téli ünnep jegyében miklósosra. Az alapverzióról még megjegyzendő, hogy több mint egy millió példányban került eddig eladásra.

A Pyramid Bloxx nem meglepő módon a neve mellett egy piramist ábrázoló ikonnal képviselteti magát a játékok listáján. Elindítva az alkalmazást jön a várva várt hangoskodó kérdés majd egy átvezető kép után a menü, ami a hátterével együtt egyből tudatosítja bennünk, hogy ez egy nagyon profi alkotás lehet (az is). Az opciós lista mögött ugyanis egy izometrikus nézetben kivitelezett egyiptomi városka került megjelenítésre kőkapuval, három piramissal és sok, az ottani vallással vagy a fáraókultusszal kapcsolatba hozható építménnyel együtt. A beállításoknál tovább folytatódik a kellemes meglepetések sora: a zenét nem csak ki/be lehet kapcsolgatni, hanem öt lépésben állíthatjuk is annak hangerejét. Ez nem egy eget rengető technikai csoda, de a játékosban kialakuló összképben mindig meghatározóak a részletek is, nekem ez például tetszett. A nyelvválaszték tökéletesnek mondható, az alapértelmezett angol mellett szerepel még a lehetőségeink között a francia, olasz, német, spanyol, portugál és az orosz is a más idegen nyelvet értő illetve kihívásokat kereső felhasználók kedvéért. A Resetre kattintva a jelenlegi játékunkat törölhetjük.

Szerepel még egy Get More Games pont is, itt az előzetes elvárásainknak megfelelően a fejlesztők további termékeiből kapunk egy kis ízelítőt. Az Instrukcióknál mindenre kiterjedő tanácsokkal, tippekkel látnak el, bár egy minimális játékos múlttal szerintem senkinek nem lesz felmerülő kérdése a programmal kapcsolatban. A Highscores menüpont a nevéhez hűen az eddig elért legjobb eredményeket tartalmazza, erre még egy kicsit lejjebb visszatérek, mert ide azért én még elvártam volna néhány beépített plusz szolgáltatást a csapat részéről.

A játékot a Build Empire-ra nyomva indíthatjuk, rögtön meg is jelenik előttünk a menü háttereként szolgáló táj még be nem épített felállásban. Túl sok információtól nem kell tartanunk, a képernyő felső részén középen van egy csík meg tőle balra egy négyjegyű szám és ennyi. Utóbbi az elért pontszámunkat jelenti, ennek függvényében töltődik fel a csík, a sávban lévő sárga körökhöz érve automatikusan egy újabb épülettel gyarapszik a három piramisunk szomszédsága. Ezek között horizontálisan lépkedhetünk, nevük a leghíresebb egyiptomi óbirodalmi Hufu, Hafré és Menkauré fáraók sírhelyeinek görög elnevezésű megfelelői, tehát Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz végső nyughelyének felépítése lesz a feladatunk.

A piramisok egymás után, a legkisebbtől a legnagyobbig haladva válnak elérhetővé, kiválasztásuk után a következő képen láthatjuk az adott építmény összetételét. Összesen hét féle építőkőből választhatunk a konstrukciónkhoz, ezek az általuk nyert pontszám tekintetében térnek el egymástól. Az értékesebb kövek megszerzésének előfeltétele, hogy a kiszemelt hely közelében már le legyenek rakva a szükséges már megszerzett kockák. Ez a rész tulajdonképpen megegyezik a Tower Bloxx táblás logikai felületével, ami viszont ez után jön, az több mint csodás.

Az ügyességi részben ezúttal ugyanis nem leejteni kell az adott elemeket, hanem a bánya mélyéről egészen a felszínig feldobálni azokat a lelkes kis munkásaink segítségével. Élvezeti értékében nem tudom, hogy jobb e mint az előd, de kihívás szempontjából mindenképpen pozitív a változás, egy kicsit nehezebbnek mondható a játék. A várostérképhez hasonlóan itt is minden gyönyörű, nagyon igényesen, szépen lettek kialakítva a pályák. A dobást a teszt elején említett 5-ös gombbal tehetjük meg, sikeresség szempontjából három fajtája létezik, a nagyon jó, pontos; a nem rossz és az éppen csak elkapott hajítás. Az elsőnél kapunk egy szorzót, amivel a szerzett pontszám fog a végén magasabbra emelkedni. Ha banánt szedünk fel (hozzáteszem, hogy a sivatagban ebből elég kevés terem, továbbá a köveket sem a föld alól szerezték hanem messziről szállították a felhasználási helyükre esetleg az ufók segítségét vették igénybe), akkor az alapdobáson kívül még egyre van lehetőségünk, ezáltal magasabb szinteket is el tudunk érni. A kövek felszínre juttatása azonban korán sem stresszmentes feladat, hiszen az emberi munkaerőn kívül egyes pályákon szamárral, majommal is találkozhatunk, ezeknél jobban kell figyelni, hogy eredményes legyen a kövünk továbbpasszolása. Néhány szinten keresztül szélvihar vagy földrengés is nehezíti az életünket.

A kövek által elérhető minimális pontszámok az alábbiak szerint lettek meghatározva: 1. Sapphire (kék) 7 pont; 2. Ruby (piros) 17 pont; 3. Esmerald (zöld) 39 pont; 4. Opal (szürke) 84 pont; 5. Garnet (narancs) 168 pont; 6. Topaz (mélynarancs) 304 pont; 7. Onyx (sötétszürke) 532 pont. Érdemes ezekre figyelni és mindig a lehető legértékesebb építőanyagot kiválasztani, mert különben az utolsó piramisnál már nem biztos, hogy összejön a játék végéhez elegendő pontlimit. Nem tettem még említést a főmenüből elérhető Quick Game (gyors játék) opcióról, itt a bánya helyett egy piramis szolgál a dobálózás hátteréül, valamint sosem lehet felérni a csúcsra, a cél tehát az, hogy minél magasabbra feljusson az építőelemünk. Értékelésünk a megszerzett pontok alapján történik, ennek mértéke határozza meg azt is, hogy milyen fokozatot érdemlünk meg (főfelügyelő, felügyelő, közmunkás stb. – rengeteg beosztás létezik) Kapunk továbbá egy statisztikát is, ami számszerűen megmutatja, hogy dobásaink a fent leírt három kategória közül melyikhez sorolható. A Highscores-ból ezek visszanézhetőségét hiányolom, ott csupán a pontszámok kerülnek kilistázásra.

Végére hagytam a játék szavatosságát: szerintem nagyon remekül el lehet vele lenni akár hosszú heteken keresztül is napi 1-2 órán át! A hanghatások mostoha témakörét most sem érdemes sokat feszegetni. Van valami Sims jellegű kicsit egyiptomisra vett menü meg pályazene, más semmi. Mindent összevetve viszont nagyon szimpatikus volt ez a Pyramid Bloxx, abszolút esélyesnek találom egy következő díjkiosztón a győzelemre. Szerencsénkre egyre több jó játékkal találkozhatunk a javás fejlesztések között így nem nehéz tesztalanyt találni - azért zárójelben megjegyezném, hogy kevésbé jó vagy kifejezetten rossz játékok továbbra is léteznek, de ezeket miért mutatnánk be? Tehát az, hogy szinte minden cikkemet úgy zárom, hogy ezt kötelező beszerezni nem azt jelenti, hogy szerintem minden játék jó, hanem hogy tényleg kiemelkedő az adott program. Mint ahogy ez is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Tornado Mania!

    Ha gyerekkorodban nem állatorvos, rendőr, tűzoltó, hanem tornádó szerettél volna lenni.

Hirdetés