Realme 7 - egy lépés vissza

Nehéz a választás a 100 ezer alatti középkategóriás mobilok között, de a Realme ezúttal nem könnyíti meg jelentősen a döntést.

Bevezető, külső, kijelző

Megannyi Realme 6-variáns tesztje után, 2021-re végül hazánkba is megérkezett a Realme 7-es szériája, amit szeptemberben mutattak be Kínában, de már az európai piacon is elérhető néhány hónapja. Az utótag nélküli alapmodell majdnem teljes pontossággal követi az előd Realme 6-ot, méretben, árkategóriában, anyaghasználatban kijelzőben, hardverben és memóriában egyaránt, viszont a kamerákon variáltak egyet, és a rendszerchipet is a tavalyi év második felének sztenderdjéhez illesztették.


[+]

75-95 ezer forint. Memóriaváltozattól függően ennyibe kerül a készülék, és bár az idei év második felére (többek közt a Snapdragon 480 begyűrűzésével) már egészen sok gyárótól várunk 5G-s mobilt ezen a szinten, a mostani piaci viszonyok mellett ez a Helio G95-ös középkategóriás abszolút jó ajánlatnak tűnik, a fő konkurens Redmikhez képest pedig leginkább az döntheti el a kérdést, hogy kinek melyik rendszerfelület tetszik jobban - hiszen ilyen téren tényleg van érdemi különbség, míg szinte minden más nagyon jól ki van grammolva, ha azonos árszinten nézzük a komolyabb kínai konkurenseivel szemben.


[+]

Szimpatikus, hogy a Realme még az ötszámjegyű összegbe kerülő mobilja esetén is ki tudja gazdálkodni, hogy a termék gyorstölthetőségét teljes mértékben kihasználó adapter kerüljön a dobozba: a 30W-os töltőfej mindenképpen nagy öröm, ahogy a szintén elmaradhatatlan szilikon tok is a csomagolás része az USB-C kábelen és a SIM-tűn kívül. Ami a készülék külsejét illeti, nincs ok megdöbbenésre, a hátlapról ordít, hogy műanyag, de ez csak a megjelenésén és a tapintásán érezhető, mert egyébként az egész merev, feszes, nem nyikorog, nem horpad. Méretes mobilról beszélünk, 162,3 x 75,4 x 9,4 milliméteres dimenziókkal és 197 grammos tömeggel igencsak kompromisszumos az egykezes használat.

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Realme 7 Redmi Note 9S Huawei Nova 5T TCL 10 Pro Nokia 7.2 Realme 6
Képátló 6,50 hüvelyk 6,67 hüvelyk 6,26 hüvelyk 6,47 hüvelyk 6,30 hüvelyk 6,50 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2400 1080 x 2400 1080 x 2340 1080 x 2340 1080 x 2340 1080 x 2400
Technológia IPS LCD IPS LCD IPS LCD AMOLED IPS LCD IPS LCD
Fehér fényerő 455 / 515 nit 422 / 470 nit 435 nit 445 nit 478 / 570 nit 431 nit
Fehér fényerő (min.) 1,2 nit 1,3 nit 1,0 nit 4,8 nit 1,4 nit 2,6 nit
Fekete fényerő 0,32 nit 0,34 nit 0,35 nit 0 nit 0,36 nit 0,34 nit
Kontrasztarány 1421:1 1242:1 1245:1 végtelen 1327:1 1242:1
Színhőmérséklet 6950 K + kézi 8140 / 6651 K + kézi 8252 K + kézi 6814 / 7690 K + kézi 8444 K + PureDisplay 6537 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Van némi káva a mobil Gorilla Glass 3-mal védett előlapjának minden szélén, de zavarónak egyiket sem lehet mondani, bal felső kameralyukas kialakítású a panel, 6,5 hüvelykes képátlóval, 1080 x 2400 pixel felbontással, 20:9-es képarányon. Az IPS technológiájú panel fényereje, kontrasztja, kalibráltsága és általános megjelenítési minősége nagyon korrekt, ráadásul még 90 Hz-es képfrissítés is jut a görgetésre érzékeny szemeknek. A betekintési szögek jók, a sík felület miatt pedig valószínűleg nem lesz bonyolult a gyárilag rajta lévőtől eltérő fóliák használata sem, viszont tükröződés bőven jut napfényben, oleofób réteg szempontjából az olcsóbb mobilok még mindig markánsan el vannak választva a csúcsmodellektől.


[+]

A sötét mód időzíthető napkeltétől napnyugtáig, a szemkímélés viszont nem, ott kizárólag fix időpontokat lehet beállítani: szerintem is érthetetlen, de egyelőre nem tehetünk mást, mint elfogadjuk és reméljük, hogy valamelyik frissítéssel majd megváltozik. A színhőmérséklet egyébként az alapértelmezésen túl is szabadon variálható, viszont nincs mindig aktív kijelző és az értesítési led is kimaradt a repertoárból.


[+]

Alul kapott helyet az USB Type-C csatlakozó és a 3,5 milliméteres jack csatlakozó, és szokásos módon ide került a multimédiás hangszóró is. Jobb oldalt ujjlenyomat-olvasóval egybeépített bekapcsológomb foglal helyet, balra pedig különálló hangerőszabályzók jutottak a SIM-tálca helyén kívül. Ami a színválasztékot illeti, a nálunk járt kék (Mist Blue) változaton kívül fehér (Mist White) hátlappal és kerettel is elérhető a Realme 7.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Realme 6 Pro - az optimum

    Kicsivel 100 ezer forint fölött már rengeteg, valóban jól használható középkategóriás mobil érhető el, éles a verseny, de a Realme nem vall szégyent.

  • Realme 6i - művészet lemeríteni

    Borsot törne a Realme a Redmi orra alá, és bár a méretes panel HD felbontással szerénykedik, épp ez garantálja a fenomenális üzemidőt. Mégsem kerek a történet.

  • Realme C3 - ez kéne legyen a minimum

    Továbbra sem ismert márka a Realme itthon, de a C3-mal van esélyük ezen változtatni. A márka legolcsóbb telefonja nem okoz csalódást.

Hirdetés