BlackBerry Bold 9790 - cseppnyi varázslat

Előszó, tartozékok

A RIM-ről mostanában leginkább a vezetőségváltás és a megváltozott szemlélet kapcsán lehet olvasi az interneten. Vannak páran olyanok, akik már temetik a kanadai vállalatot, de a helyzetük egyáltalán nem olyan veszélyes, mint amilyennek a számok alapján tűnik. Bár a piaci részesedésük folyamatosan csökken az Egyesült Államokban (is), de ebben erősen szerepet játszik az is, hogy az okostelefonos eladások meg úgy általánosságban nőnek, azaz közel sem biztos, hogy a céges környezetben előszeretettel használt készülékekből nagyságrendileg kevesebbet adnának el, mint korábban, csak a piac változik. Ugyanakkor az is szinte teljesen biztos, hogy a korábbi vezetőpárossal tényleg voltak bajok, ezért is váltották le őket.

RIM BlackBerry Bold 9790
[+]

Az viszont egy megkérdőjelezhetetlen tény, hogy a BlackBerry készülékek egy egészen más felhasználói élményt nyújtanak, mint amire az iPhone, az Android és a Windows Phone képes. Hogy melyik jobb vagy rosszabb, arról kár is lenne vitát indítani, az én véleményem az, hogy a RIM megoldásainak igenis van terük a piacon, mert bár látványvilában az OS 7-es rendszerük sem nyújtja azt, amit a tömegek megszoktak és sokan igényelnek, a felhasználhatóságban és a funkciókínálatban sokszor nagyon is előremutató megoldásokat nyújt a szoftver. Nem mellesleg pont ebből adódóan a BlackBerry még mindig egy menekülési útvonal lehet azoknak a felhasználóknak, akik megunták napjaink divatos rendszereinek csillogását és folyamatos változását.

RIM BlackBerry Bold 9790
[+]

A Bold 9790 a klasszikus vonal legújabb tagja, a korábbi 97xx készülékek egyenesági leszármazottja; annyiban más csupán, hogy a friss operációs rendszer következményeként érintőkijelzőt kapott, mely ugye a 9700 idején álom volt, a touchscreen egy másik szériában volt megtalálható. A Speedshop által biztosított tesztkészülék egy olyanolyan fekete színű kartondobozban érkezett, mint társai. Található benne adatkábel, hálózati töltő és egy sztereó headset, külön memóriakártya viszont nem jár a 9790-hez, de a 8 GB-os beépített tárhely fényében nincs is rá szükség.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • RIM

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés