Sagem myV-76 - szellemes

Bevezető, külső

Lassan már Sagem gurunak érezhetem magam, annyi készülék járt a kezem között a francia gyártótól, egyedül talán eddig a myX-8 a kivétel. A mostani darabot is leginkább ehhez tudnám hasonlítani, annyira nem sagemes. Azt kell, hogy mondjam, hogy a Sagem jó úton halad. Előző készülékük a myZ-5 nagyon eltalált modell volt, és mindezt párosították a remek árral, kívánom, hogy sikeres legyen, csakúgy, mint majd a myV76. Szóval mostani tesztalanyunk is nagyon remek darab, melyet kézbe véve elsőre mindenkinek a törtfehér szín tűnik fel, ezáltal sokan nő telefonnak titulálták, pedig nem az. A kijelzője óriási, és maga a készülék sem a kisebb telefonok kategóriájába tartozik, azonban a mérete még jól kezelhető. Sajnos a Live! modell, ami nálunk is járt tesztelésen ezt a világos színt kapja, ami nem túl szerencsés elnézve a gyári színválasztékot. Egyébként érdekes, hogy napjainkban már nincsen lehetőség a készülékek előlapjainak megválasztására vásárláskor. (Panasonic VS3 - Bog) Pedig mennyire jó lenne, ha választhatnánk, és nem köszönne vissza mindenhol ugyanaz a készülék. A Sagem már jóideje jelen van modelljeivel a hazai piacon, elsősorban a Vodafone kapcsán, de mára már mindhárom szolgáltató kínálatában feltűnt a francia cég egy-egy készüléke. A gyártó itthon a low-end kategóriába tartozik, kábé mint autóban a Daewoo, de ugyanakkor körbelengi valami franciás exkluzivitás is a nevet, pedig ennek semmi alapja nem kellene legyen. Sőt, a régi Sagem telefonok (MC930 és társai) nem éppen megbízhatóságukról voltak híresek. (Magam is birtokoltam egy MW932-t, két hónapig mindenki a csodájára járt, aztán elkezdett szétesni a szoftver, majd egy 40 centi magas ágyról lehuppant a padlószőnyegre, és eltűnt a fél kijelzőről a kép. Sony Z5-öt vettem helyette, amit azóta is az egyik legjobb telefonnak tartok, ami valaha volt a kezeim között - Bog)

No, de vessünk véget a kis kitérőnek, és nézzük tovább a telefon külsejét! Az anyaghasználat a szokásos Sagem minőség, tehát megint egy kopogós műanyagot kaptunk, ezen sajnos még mindig nem tudtak túllépni, de sebaj, hátha hamarosan elfogy majd ez az anyag, és elgondolkodnak valami változtatáson. A készülék oldalán 3 extra gombot találunk, az egyik a fényképező gyorsgombja, a másik kettő pedig a hangerőszabályzó, fényképezés esetén pedig a zoom funkcióját látják el. A hátlapon felül a kamerát, és a tükröt találjuk az önarcképhez, valamint alul a hátlap záró gombját. Látszik itt is, hogy spóroltak, mert a tükör, a hátlapzáró, az oldalsó funkciógombok, valamint az előlapon a menü gomb ugyanabból az anyagból készült. Biztos így olcsóbb volt.

A készülék ugye microSD kártyákkal bővíthető, azonban a gyanútlan felhasználó magától évekig keresné a kártyák helyét. Elsőként ugye a készülék oldalán keresnénk, de ott nincsen, így megnéznénk az alját, de ott sem találjuk. Mit tegyünk? Vegyük le a hátlapot, de mivel ott sem találjuk a nyílást, vegyük le az akkumulátort is nyugodtan. Na ott sincsen bővítőhely. Mit tesz ilyenkor a júzer? Átverve érzi magát, és visszasétál a boltba kiverni a balhét. Az okosabb felhasználó előveszi a kézikönyvet, és megnézi abban, hogy mennyire is cselesek a Sagem mérnökei. Hát hol van a legjobb helyen egy kártyabővítő nyílás? A franciák szerint az előlap alatt. Szerintem nem, és komolyan elbeszélgetnék azzal, aki ezt kitalálta, jóváhagyta, ugyanis jó lenne tudatosítani bennük, hogy nem kellene részegen telefont tervezni, mert ez lesz a vége. ( A jó francia bor? - Bog) Nagyon nagy hátrány, hogy amikor levesszük az előlapot, egészen biztosan beporosodik a kijelző, ezért legalább egyszer még szét kell szednünk, kitisztítani. A kijelző egyébként kontrasztos, 262 ezer színű, 176x220 pixel felbontású, és pixelesség abszolút nem fedezhető fel rajta. Szóval elsőre nem mondanánk meg róla, hogy a francia gyártó készülékével állunk szemben, pláne, hogy a telefont egyébként a távol-keleti Bird cég készítette. (Persze aki már látott myX-8-at... - Bog)

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sagem

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés