Samsung Gear S - gyere értem, pajti!

Bevezető

Bizonyos értelemben okosórák előbb voltak, mint okostelefonok, ugyanis a nyolcvanas évektől nagy volt az időn és dátumon kívül mindenféle információt kijelző karórák divatja. A mobiltelefonok megjelenésével aztán alábbhagyott ezeknek a készülékeknek a népszerűsége, eljött azonban az idő, hogy az okostelefonok hardverei parányi eszközökben is felbukkanjanak, lehetővé téve a kapcsolatot a világhálóval, akár közvetítő készülék nélkül is.

A Samsung Gear S nagyobb ám íveltebb a Moto 360-nál
A Samsung Gear S a Motorola Moto 360 társaságában

Az újkori okosórák motorját persze az Apple gigászi marketingszerkezete fogja berúgni, a Pebble vagy a Samsung Gear sorozata azonban már túl van néhány generáción, a Google által felügyelt Android Wear is számos készülékkel büszkélkedhet. A Gear S most igyekszik mindegyikre rálicitálni: a Tizen rendszert futtató kütyü amellett, hogy 2 hüvelykes, 300 ppi-s AMOLED kijelzőt kapott, nanoSIM befogadásával hanghívásra és 3G adatkapcsolatra is képes, a WiFi, a Bluetooth, a GPS és a pulzusszám és UV-szintmérő pedig a funkciók széles tárházát kínálja. Mindezekkel a Samsung azt szeretné demonstrálni, hogy okosórája köztes eszköz segítsége nélkül is képes működni, csakhogy a Gear S beüzemeléséhez vagy az alkalmazások telepítéséhez ugyanúgy szükség lesz egy Galaxy készülékre, mint az elődök, a Gear 2 vagy Gear 2 Neo esetében, az önálló használat tehát megkérdőjelezhető.

A Samsung Gear S a Note 4-hes hasonló, fehér csomagolást kapott
[+]

A hajlított kijelzős okosóra mindenesetre itt van, és a Galaxy Note 4-hez hasonlóan visszafogott, fehér festésű dobozban értékesítik, amelynek a felső részét leemelve mindjárt meg is látni a méretes, ám mutatós szerkezetet – mi az XXL GSM-től a fehér színűt kaptuk kölcsön. A tartozékokért hiába kutakodnánk az óra körül, azokat ugyanis a tartó megfordításával érhetjük el, így egy microUSB-s töltőfejet, a hátlapra pattintható akkumulátoros töltőt, a SIM behelyezését segítő kis műanyag kanalat, valamint a magyar nyelvű leírást és garanciapapírt.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés