Samsung Z300/ZM60 - turbó

Bevezető

A cikk írásának időpontjában már mindhárom hazai szolgáltatónak van publikus 3G lefedettsége, bár a Vodafone még adós az erre épülő szolgáltatások zömével, például a videótelefonálással. Sebaj, a tesztkészüléket mi is a T-Mobile hálózatán próbálgattuk. Érdemes tehát lassan megfontolni, hogy új telefon vásárlásakor nem lenne-e kifizetődőbb már most új generációs készülékkel beújítani, ám ez a lefedettség kicsiny volta miatt (zömében Budapest) egyelőre a felhasználók csak szűk csoportjának lehet szempont.

A gyártók körében bevált szokás, hogy már piacon levő, sikeres modelljeiket turbózzák fel a 3G kompatibilitással, hiszen ebből nagy bukta nem lehet. Így tett a Nokia a 6680-nal, így tett a Sagem a MyV-85-tel, így tett a Sony Ericsson is a K600i-vel. A Samsung is ebbe az irányba halad, a Z300 gyakorlatilag egy E720 kicsit vaskosabb kivitele, néhány új funkcióval, néhány módosítással. Ez persze nem baj, az E720 jó telefon, de a gyártóra jellemző hibák abban is benne maradtak, ám ezektől a Z300 nagyrészt képes volt megszabadulni.

A Samsung egyébként is termékeny gyártó, sőt, egyenes a legtermékenyebb. Tavaly 164 új telefont mutattak be, minden második napon új készülékről számolhattunk be. Még úgy is figyelemre méltó ez a teljesítmény, ha tudjuk, hogy nagyjából 50 készülék csak a koreai piacra került ki, az exportra bemutatott több, mint 100 telefon igencsak erős mennyiség. Persze, legyinthetnek a fanyalgók, a Samsung minden modelljébe kisebb-nagyobb módosításokkal ugyanazt a belsőt pakolja, a desing sem túl változatos, így könnyű. Jogos a kritika, de szerencsére a tucatmodellek mellett a cég piacra küldött egy-két valóban exkluzív telefont, mint a P300, vagy az i300. Ennyi erővel tehát a Z300 is lehetne valami extra, de nem az. Csak simán jó.

A Z300-ról még azt érdemes tudni, hogy itthon hivatalosan nem kapható, viszont a T-Mobile változathoz bárki hozzájuthat, hiszen ZM60 néven árusítja a magenta szolgáltató kis hazánkban is. A teszt idejére sikerült szerezni egy ilyet is, csak az összehasonlítás véget, de néhány apróságtól eltekintve nincs számottevő különbség.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés