Siemens SF65 - forgatás indul!

Külső

Körülbelül két perc használat után úgy éreztük: a nyakunkat tennénk rá, hogy ez nem eredeti Siemens. És hogy miért? Mert pont a múlt héten járt nálunk a Philips 355 és bizony, a menürendszer nagyon sok közös vonást mutat. Nosza, akkor ugorjunk neki az internetnek, és keressünk bizonyítékot! Nos, igen. A Siemens SF62 szinte teljesen megegyezik a Philips 760-nal. Mindkettőt Ázsiában gyártja a Cellon nevű cég, így már érthető a hasonlóság. Nem ez az első olyan telefon a német gyártótól, amelyik bérmunkában készül, ilyen volt a Quanta által előállított ST55/ST60 páros is. Ez természetesen semmit nem von le a készülék elvitathatatlan érdemeiből, csak azok fognak csalódni, akik a Siemensre oly jellemző kezelőfelületet várták az SF65-től.

A telefon persze magán hordozza a német cég egyes jellemzőit, szerencsére például a készülék alján elhelyezett töltőcsatlakozó kompatibilis egyéb Siemens készülékekkel. Érdekes viszont az anyaghasználat, amelyet leginkább a "biliszerű műanyag" szókapcsolattal lehetne jellemezni. A telefon dundibb az átlagosnál, ám - talán pont az érdekes műanyag miatt - nem mondható nehéznek a maga 104 grammos tömegével. Nincs külső kijelző, helyette egy összevissza villogó LED tudatja velünk a történéseket. A készülék hátlapja a mostanában divatos trendeknek megfelelően digitális fényképezőgépre emlékeztet, azonban ennek itt tényleg van értelme.

A trükk az, hogy a Nokia 6260-hoz hasonlóan a kinyitott fedlap megcsavarható, és fordítva, a belső kijelzővel kifelé visszahajtható. Nos, ilyenkor hatalmas keresőt kapunk, a telefon oldalain lévő gombok pedig adekvát helyen találhatóak meg a legegyszerűbb képalkotás céljából. Erre még rátesz egy lapáttal az is, hogy a kijelző köré is négy gombot pakoltak a tervezők, amelyekkel a zoom és a plusz opciók érhetőek el. A Siemens SF65 tényleg sok ötletet vonultat fel ebből a szempontból. A telefon oldalán található még az infravörös port, valamint helyet kaptak hangerőgombok is. A készülék jobb felső csücskénél egy kiálló bütyökbe fűzhetjük a nyakbaakasztó zsinórját.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés