Előszó, külső
A Sony Ericsson futárai az elmúlt hetekben hozzák-viszik a készülékeket, már teljesen el vagyok keveredve a különféle kedvesen hangzó japán nevek között, mikor pedig egy ismerősöm megkérdezi, hogy milyen volt a Satio, hirtelen azt sem tudom, hogy melyik készülékre gondoljak. A folyamatnak szerencsére még közel sincs vége, épp a napokban futott be hozzánk a Naite nevű eco-cucc, környezetvédelem és a zöldség mindenek előtt, legalábbis Sony Ericssonék háza táján. Mit jelent ez? Egy olyan készüléket, amilyet már ötszázszor láttunk, de most aprócska újrahasznosított papírból készült dobozban érkezett el hozzánk, kissé talán tartozékszegényen: töltő, füles, mi kell még? Nyilván semmi, mert zöld a szívem.
Az előző bekezdésben kissé talán pontatlan voltam: a Naite elvileg nem japán szó, az internet bugyraiban legalábbis nem találtam semmi erre vonatkozó információt, az összerakott morzsákból az jött ki, hogy a héber Nait fiúnév becézett alakja — az eredeti név egyébként az top1500 névben van a mybabyname.com tanúsága szerint, csodálatos. A jelentésével kapcsolatban ellentmondásos információkra találtam, elvileg "kis ajándék", de a jelző talán lényegtelen is, mert ez egy telefon, ajándék csak akkor lesz, ha nem magunknak vesszük. Hogy néz ki? Úgy, mint az összes többi candybar Sony Ericsson, méretén (108 x 47 x 12,6 milliméter) és tömegén (84 gramm) sem fogunk meglepődni. Az anyaghasználat rendben van, plasztikok mindenütt, de nem ám akármilyenek: újrahasznosítottak. Hogy őszinte legyek, ha nem tudnám, talán el sem hinném, mivel kiváló minőségű műanyagokról van szó, melyek ráadásul a gyártótól megszokott, minőségi módon vannak egymáshoz illesztve. A Naite tehát egy jól összerakott masina.
Az előlap tetején a másodlagos kamerát fényérzékelő szenzort találjuk, zöld telefonról lévén szó ez utóbbi állítja a kijelző fényerejét, hogy a lehető legtovább bírja a telefon, így spórolván meg némi áramot embertársainknak. Tőlük jobbra telefonhangszóró, lefelé kijelző, 2,2 hüvelykes, QVGA felbontású, TFT-technológiával készült, szép a képe és napfényben is olvasható. Az itteni rész fekete, a lent található, kiváló minőségű gombsor már szürke, az összhatás pont olyan, mint a szintén szemet gyönyörködtetőre sikerült Sony Ericsson T700-nál — a Naite fényén ez nyilván tompít egy kicsit, a szép másodszorra is szép, de kevésbé izgalmas. A gombsort ügyesen átugrottam, nem véletlenül: nem tudok róla mit mondani, hiszen jó minőségű, a gombok megfelelő méretűek, háttérvilágítottak.
A hátlap bordázott, sötétebb színű, jól néz ki és tapintásra is kellemes. A 2 megapixeles, fixfókuszos kamera az egyik sarokban üldögél, alulra jutott egy méretes Sony Ericsson logó és egy kihangosító hangszóró is, a microSD-bővítőhelyhez pedig a hátlap lepattintása után férhetünk hozzá. Utóbbival kapcsolatban egy dolgot jegyeznék meg: elég siralmas. A levétel még hagyján, a felrakás viszont nehézkes, erősen kell nyomkodnunk a hátlap különböző pontjait, hogy tényleg visszapattanjanak a helyükre, mindeközben a készülék recseg-ropog, nem az igazi.
Az oldalsó részek elég ingerszegények: alul-felül semmi, balra kamionnyi méretű Sony Ericsson töltőcsatlakozó, jobbra hangerőszabályzó gombok, ezzel ki is fújt a dolog, a finoman szólva is kicsiny felbontással rendelkező kamerához nem jár exponálógomb.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
