Bevezető, a nem létező csomagolás
Szól a rádió, szól a rádió... Most sztereóban fogható és ebben az a jó, hogy két oldalról egy idõben más-más hallható. - énekelte az LGT a 70-es években. Azaz régen, legalábbis technológiai szempontból, hiszen az elektromos árammal működő eszközök azóta rengeteget fejlődtek. A rádió azonban még mindig szól, bár már kicsit más megy benne.
A beépített FM-rádióval rendelkező mobiltelefonok népszerűsége pedig épp ezért töretlen maradt az évek alatt, bár pár éve a Nokia elkezdte kihagyni ezt a szolgáltatást egyes készülékeikből, holott előtte gyakorlatilag ez volt az egyik védjegyük. Hasonlóan gondolkodik a Sony Ericsson is, rádió hol van, hol nincs, a Walkman viszont permanens. Ezen információk birtokában eszembe sem jutott, hogy a japán-svéd gyártó egyszer egy "rádió-telefont" fog piacra dobni, erre tessék, mégis itt a kezemben az R300i - piackutatónak sem megyek el, az biztos.
2008-ban tehát egy olyan szolgáltatás köré építettek egy mobiltelefont, ami finoman szólva sem újszerű, ráadásul az ember elsőre azt gondolja, hogy nincs is mit fejleszteni rajta. Elvégre a rádió az rádió, a nagyáruházakban 1000 forintért az ember után dobnak egyet, sőt, néha még a Nesquik nyuszihoz is jár egy elemlámpás változat a muzikális gyerkőcök legnagyobb örömére, szóval tényleg: mi az, hogy "rádió-telefon"? Egyáltalán minek? Valószínűleg nem csak az én fejemben fogalmazódtak meg hasonló kérdések, de véleményem a pár napos tesztelés után gyökeresen megváltozott.
A tartozékokról sajnos nem tudok mit írni, mivel a tesztkészüléket mindenféle kiegészítő nélkül kaptam, a Sony Ericsson weblapján pedig nem találtam efféle információkat.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
