Előzmények, külső
Jelöletlen, fehér dobozban kaptuk kézhez a Toshiba 705-ös készülékét mint ahogy a legfrissebb protókat és a legigénytelenebb cuccokat szokták küldeni a gyártók. Ezúttal inkább az utóbbi felé hajlik a léc, ugyanis nem voltunk túl jó véleménnyel a magát titokban tartani kívánó szállító által biztosított eszközzel kapcsolatban. Előre le kell szögeznünk, hogy a készülék nem kapható hazánkban, és nem is tervezik a hivatalos forgalmazását, de perverzebb önmarcangoló mazochisták a GSM boltok kínálatából, illetve az eBay jóvoltából biztosan beszerezhetnek egy-egy darabot, amennyiben ez leghőbb vágyuk.
Nos, ilyenkor szoktam néhány szót ejteni a készülék csomagolásáról, a hozzá tartozó nyalánkságokról és a tartozékok garmadájáról. Ezúttal is megteszem: kaptunk hát egy töltőt a készülékhez. Pont. Magamban lehülyéztem a szállítót, hogy ha már semmit nem kaptunk, akkor az USB-s töltőre mi szükség lehet? Majd nagyot koppant az állam, amikor otthon egy másik töltőre dugva simán lemerült a készülék. Tehát ez egy, a Motorolától licencelt megoldás, azaz a telefon csak a saját töltőjével működik (még a Motoroláéval sem). (A Mio C720 töltőjével viszont remekül együtt tudott működni a telefon - Bog)
Körbejárva a telefont nem ütközünk túlzottan korszakalkotó, vagy kategóriákat formáló megoldásokba. A kialakítás normál candybar, azaz nyalóka forma, ami az ősidőket idézi. Lehet, hogy ha rásütöttek volna még egy Classic feliratot sikeresebb lenne a készülék. Mindenesetre elsőre nekem az jön le, hogy a külső terén megpróbáltak annyit spórolni, amennyit csak lehet, így egy majdnem-játékműanyag telefont sikerült alkotni. A készüléknek külsejének egyetlen kiemelkedő pontja a hátlapból kiforgatható kamera, amelyet az előlap mellé csavarva remek önarcképeket készíthetnek az egoistább jellemű tulajdonosok, míg a technofóbok inkább a 3G egyik nagy áttöréseként beharangozott videotelefonálást használhatják ki a segítségével.
Mindenképpen szót kell még ejtenem a billentyűzetről, amely a kirtikán aluli színvonalat sem üti meg. Sokszor kapom vissza, hogy biztosan csak én nem tudom megszokni a beviteli eszközöket, azonban a Toshiba készüléke kapcsán a gondolati irányítással történő próbálkozás is eredményesebb lett volna, mint amit a billentyűzettel műveltem. Két részre osztanám a kérdést. Az egyik a számgombok. Ezekkel még talán ki is békültem volna, ugyanis normál, átlagos minőségű gomsort sikerült belezsúfolni a modellbe, amelynek billentyűi kicsit közel vannak egymáshoz, de ez legyen az egyszeri tesztelő legnagyobb gondja. Kellemes viszont a kék háttérfény és a viszonylag megfelelő nyomáspont. Azonban a másik rész, tehát a kezelőgombok valami iszonyatosra sikerültek. Egyrészt annyira kicsik, hogy talán még az sem lenne rossz gondolat, hogy stylust mellékeljenek hozzá. Nem viccelek, egyszerre minimum hármasával sikerült benyomnom egyet, de ha mégsem, akkor biztosan a rosszat. Talán ez volt az első mobil nem rövid mobilarénás múltam alatt, amit gyakorlatilag emiatt nem tudtam rendes mindennapi készülékként használni. Elhiszem én, hogy manapság a vékony a divatos, de ennyire? Talán a hugom díjazná ezeket a gombokat, de ebben is kételkedem. Anorexiás, lesoványodott modellek előre a Toshibához! (Sajnos a kollegának igaza van, rettenetesen nehéz kezelni a navigációs gombot: túl keskeny a karima, viszont a közepe sem dudorodik ki eléggé - Bog)
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
