UBiQUiO 503G - olcsó húsnak...

Bevezető, csomagolás

Bár minden kívánságom így teljesülne! Legutóbb az Asus M530w kapcsán azon értetlenkedtem, hogy miért kell Smartphone rendszert rakni egy olyan gépre, amely a Pocket PC-k között is simán megállná a helyét. Kívánságom nagyon hamar meghallgattatott, a MobilX jóvoltából ugyanis két UBiQUiO PDA landolt nálam, melyek az Asushoz hasonló kialakításúak, de nem okostelefonok, hanem telefonos PDA-k, azaz érintőkijelzősek. Wow, gondoltam.

UBiQUiO.. hallani hallottam róla a gépek érkezése előtt is, de nem éreztem különösebb késztetést arra, hogy utánaolvassak a gyártónak, csak jót nevettem a vicces hangzású néven. Most muszáj volt nézelődnöm, de a Wikipedia nem ír róluk semmit, a honlap pedig bár aranyosan néz ki, nem bővelkedik az efféle információkban, szóval hagytam inkább a fenébe a nagy eredetvizsgálatot. Annyi biztos, hogy az 503G a cég harmadik Pocket PC-je, ezen kívül van szintén három UMPC-jük, egy Skype-telefonjuk, valamint egy BT-s billentyűzetük, a termékportfólió tehát nem valami nagy, kis gonoszsággal (vagy inkább némi józansággal?) azt mondhatom, hogy egy fiatal, tapasztalatlan gyártóról van szó. Ebben a hitemben tesztünk tárgya tökéletesen megerősített, de ne szaladjunk ennyire előre..

A tesztpéldány egy dizájnos, igényes, korrekt dobozban lakik. Minden szépen be van zacsizva, mindennek megvan a helye, szeretem az ilyen rendezett dolgokat! Meg a szép hosszú tartozéklistát is, a gép pedig ebben is elég jó, a szokásos adatkábelen, cserélhető fejű hálózati töltőn és a sztereó fülesen kívül ugyanis egy bölcsőt is adnak hozzá, ami manapság sajnos kuriózumnak számít. Egyébként főszerkesztőnktől pont a napokban tudtam meg, hogy a töltőbölcső a nagy cégek szerint azért igen hasznos jószág, mert használata következtében mindig ott találjuk meg a gépet, ahova leraktuk. Tyű.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés