Xplora X6 Play - luxusgyerek

Gyerekeknek szánt okosórát láttunk már párat, az Xplora a műfaj prémiummárkája igyekszik lenni, ami a termék tudásán és árán is látszik.

Bevezető

Amióta világ a világ a szülőknek a legfontosabb prioritás a gyerekkel kapcsolatban, hogy biztonságban tudják. Így vagyunk bekötve, így normális, a digitalizáció pedig lényegesen több megoldást ad a kezünkbe annak érdekében, hogy ezt a biztonságérzetet növelhessük. Egy bizonyos kor után (és abba most ne menjünk bele, hogy ez konkrétan mennyi) nyilván ott az okostelefon, mint tuti megoldás, de van egy olyan korosztály, amely már egyedül császkál, de még nincs telefonja, nekik pedig kitaláltak a cégek egy köztes megoldást, amely a gyerek-okosóra. Az már megint más kérdés, hogy ki, hogyan és mennyiért kínálja alapvetően ugyanarra a célra szánt termékét.


[+]

Láttunk már pár ilyen kütyüt. Járt nálunk MyKi, járt nálunk Imoo (ez utóbbit kifejezetten kedveltük), most egy Xplora X6 Play jutott el hozzánk, amely a cég legújabb csúcsmodellje, papíron mindent tud, sokadik generációja a termékvonalnak, elvileg kiforrott és profi megoldás, amit vaskosan aláhúz az árazás is: 82 ezer forintot kérnek érte, hogy utána még szerezzünk bele egy SIM-et is, amin van adatcsomag és hívási opció is. Sok szülő a szívéhez kap, hogy ennyiért inkább apa levetett iPhone SE-je legyen inkább, de az eltörik, lemerül, ellopják, ki lehet kapcsolni, arról nem is beszélve, hogy meg kell küzdeni a szoftverrel is, hogy a csemete ne csak a játékot és a nem kimondottan gyerekeknek szánt videókat nézegesse rajta naphosszat.


[+]

Vagyis van létjogosultsága a gyerek-okosórának, amely alapvetően kettős célt szolgál. A legfontosabb a kapcsolattartási lehetőség, mi is elérjük ifjabb kiadásunkat, ő is elérjen minket. A másik cél pedig az, hogy lássuk, hogy merre csatangol és megtaláljuk, ha elkóborol (direkt nem említve a drasztikusabb verziót). Ha ez a két alapvetés adott, akkor onnantól jönnek csak a sokadlagos paraméterek, amelyek a termék kialakítására, szoftveres felületére és extra képességeire vonatkoznak, és nyilván ez az a pont, ahol az Xplora X6 Play igyekszik többet nyújtani.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés