Hirdetés

ZTE Blade S6 - rokon lelkek találkozója

Bevezető, tartozékok

Úgy tűnik, nálunk is beindulni látszik a „keleti nyitás”, legalábbis nem hangzik rosszul, ha kínai webshopok küldözgetnek számunkra tesztkészülékeket. Márpedig pont ezt történt most is, jelen teszt tárgya a messzi Ázsiából érkezett hozzánk a Geekbuying jóvoltából, persze csak miután a vámoláson túlesett (mi meg a fizetésen). Én személy szerint örülök, hogy arrafelé is (el)ismerik a Mobilarénát, ezt pedig igyekszünk az olvasók felé is „tolmácsolni” a tesztkészülékek felhozatalával.

ZTE Blade S6
[+]

A helyzet érdekes, mert ezúttal nem egy apró vagy sosem hallott márkáról van szó, hanem a világ egyik legnagyobb gyártójáról, akit ZTE-nek hívnak. Azonban az utóbbi időben mint ha kicsit elvesztették volna a fonalat, legalábbis az európai/magyar viszonylatban. Bejelentgetnek telefonokat, viszont ezek nagy része még nyomokban se jut el az országunkba, sokszor még a közelébe sem. Persze Kínában pörögnek ezerrel, de a Huawei sokkal erőteljesebben van jelen, hogy azt már ne is említsem, hogy Xiaomi, OnePlus és más kínai márkák is nyomulnak.

ZTE Blade S6
Samsung Galaxy S6 vs. ZTE Blade S6

Ha már ZTE, akkor bizonyára mindenkinek elsőre a Blade sorozat jut eszébe, melynek első és harmadik verziója itthon is szépen fogyott (aztán egy részük szervizbérletet váltott, de ez más történet). Ennek oka az igen kedvező ár és az ahhoz képest egész normális műszaki paraméterek voltak, a külső meg ezen a szinten úgyis másodlagos. Sok víz lefolyt már a Dunán, de a Blade készülékek nem szűntek meg, azóta már számos utónévvel készült ilyen típusú mobil. Ezekből most a legújabb, a Blade S6 futott be hozzánk.

ZTE Blade S6
[+]

Igen, az S6 név egy kicsit necces, ráadásul a doboz és a felirat dizájn is a koreaiak szupertelefonjára játszik. Na mindegy, inkább nyissuk ki a pakkot. Elsőnek a telefon néz rá, majd a műanyag tálcát kiemelve két dobozkát találunk. A kisebbik a hálózati töltőfejet rejti. A nagyobbik némi papíranyagot, egy USB adatkábelt és a SIM tálcához fém nyitótüskét rejt magában. Utóbbira nem árt vigyázni, az iPhone nyitója nem jó hozzá, ez vékonyabb. Nem kötözködésnek szánom, de az USB kábel meglehetősen „szagos”, de bizonyára a használat során ez eltűnik majd.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ZTE

Azóta történt

Előzmények

  • ZTE Blade L2 - csalóka sorozat

    Két SIM-et kezelő, egész korrekt hardverrel rendelkező masina érkezett hozzánk, a kijelző méretes, ám a kellemes árazásnak a felbontás és a kamera esett áldozatául.

  • ZTE Blade Q Mini - kicsi huszár

    A kínaiak üdvöskéje az alsóbb szegmensben próbál irányt mutatni, nagyon jó sebesség, könnyed kezelhetőség, szép kijelző és 1 GB RAM jellemzi.

  • ZTE Blade V - négyhengeres energia

    A kínaiak véglegesítették a korábban nálunk járt terméküket, viszonylag nagy külső, négymagos hardver jellemzi, ráadásul az árcímke is vonzónak mondható.

  • ZTE Blade Super - őrült ellentét

    A kínai gyártó újdonsága viszonylag kedvező áron kínál HD IPS kijelzőt és kétmagos hardvert, a szoftver és a sebesség viszont nem tökéletes.

Hirdetés