Androiddal is megkereshetők ezentúl az elhagyott Beats fülesek

Frissült a firmware és új színeket kapott a Beats Studio Buds fülhallgató.

Ezentúl kék (óceánkék), szürke (holdszürke) és pink (csipkerózsaszín) színekben is megvásárolhatók az Apple Beats Studio Buds fülhallgatói a fekete, fehér és piros színek mellett, változatlanul 57 990 forintos áron. A Beats szerint ebből a termékükből fogyott eddig a legtöbb a megjelenés évében, ennek oka többek között az lehet, hogy az aktív zajzáras fülhallgató teljes kompatibilitást élvez az iOS mellett az Android rendszerrel is.

A három új elérhető szín az Apple legolcsóbb ANC-s eszközéhez.
A három új elérhető szín az Apple legolcsóbb ANC-s eszközéhez. (forrás: Apple / Beats) [+]

Az új színek mellett pedig egy frissítés is érkezett a fülhallgatókhoz és a Beats alkalmazáshoz Androidra, melynek telepítése után feltűnik egy “Locate My Beats” menüpont az appban, amivel közelítő jelleggel meghatározható, hol hagytuk a fülhallgatót. A keresés funkció mellett egy új widget is érkezik, amivel az ANC-t lehet kapcsolgatni, illetve a tok és a fülhallgató töltöttségét megjeleníteni az androidos telefonok főképernyőjén.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Beats

Azóta történt

Előzmények

  • Bemutatkozott a Beats Studio Buds

    Aktív zajszűréssel, IPX4 védelemmel, 8 órás üzemidővel, viszont Apple chip és hi-res élmény nélkül jutott 58 ezer forintos árcímke az újdonságnak.

  • Készül a Beats Studio Buds

    Az Apple alá tartozó márka új eszközét nem csak fotón lehetett látni: iOS-forráskódban is megmutatta magát.

Hirdetés