Képek a OnePlus 12-től

Friss Sony Lytia szenzorral dolgozik a mobil, három fotót láthatunk, melyet ezzel lőttek.

Ultrafényes kijelző, Qualcomm Snapdragon 8 Gen 3-as lapka és friss kameraszenzorok, ezeket erősítette már meg a OnePlus a közelgő 12-es csúcstelefonja kapcsán. Emellett a CCC engedélyei megerősítik a 100 wattos vezetékes gyorstöltés tényét is a telefon kapcsán. Decemberig várni kell valószínűleg a hivatalos kínai bemutatóra és 2024 tavaszáig a nemzetközi premierre, a kínai közösségi médiát viszont nem szégyelli a OnePlus elárasztani kedvcsinálókkal, most például három fotót osztott meg Li Jie Louis, a cég elnöke, melyeket állítólag az új kamerával készített. A fotók a széles látószögű főkamerával és a teleobjektívvel készültek 1x, 3x és 6x nagyításban, ezek ugyanazok a gyújtótávok, melyeket a OnePlus Open is használ.

Korábban olyan információk keringtek, hogy a OnePlus 12-ben Sony IMX966-os szenzorok dolgoznak majd, ezt viszont a márka cáfolta a Weibón megosztott anyagokban. Az IMX helyett az újabb Sony Lytia szenzor dolgozik majd a csúcstelefonban. A Lytia CMOS szenzorok kétrétegű tranzisztorpixel technológiát használnak, egymás mögé helyezett külön tranzisztor- és fotódióda réteggel, aminek következtében fizikailag nagyobb méretű diódákat tudnak beépíteni a szenzorba, melyek több fény befogására alkalmasak. A BBK márkáinak telefonjai közül a OnePlus Open a Lytia 808-as szenzort használja, de várhatóan az Oppo Find X6 és a Vivo X100 is kétrétegű egymásra helyezett érzékelős Lytia képszenzort kap majd a főkamerába.


Az átlagos és a kétrétegű CMOS képszenzorok közti különbségek  (forrás: Sony)

A másodlagos kamera 64 megapixeles felbontású OmniVision OV64B szenzort használhat, ez lehet a teleobjektív 3x optikai nagyítással. A széles látószögű kamerának felbontása 48 megapixel lehet, de a szenzor típusa nem ismert egyelőre. A Digital Chat Station információi szerint visszatér az 50 wattos vezeték nélküli gyorstöltés is a OnePlus 12-ben, a beépítetett akkumulátor pedig 5400 mAh-s lehet. A telefon 6,82 hüvelykes 120 Hz-es frissítésű LTPO OLED kijelzőt használhat, melyet állítólag a BOE gyárt le.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés