Nokia N85 az Egyesült Államokban is

Egy nappal azután, hogy az Amazon.com előrendeléseket kezdett el felvenni a Nokia N85 multimédiás készülékre, a finn gyártó hivatalosan is megkezdte a telefon szállítását. Furcsa módon a Nokia számára az amerikai piac még mindig csak másodlagos, hiszen szinte minden modell először Európában indul hódító útjára és csak jóval az itteni bevezetés után érik el az óceán túlpartját. Az N85 NAM, vagyis az észak-amerikai variáns a helyi igényeknek megfelelően HSDPA 850/1900/2100 hálózatokon is használható. Az Nseries N85 a finn gyártó első telefonja, mely 2,6 hüvelykes AM-OLED kijelzővel a fedélzetén érkezik és alacsonyabb pozíciója ellenére a sorozat legnagyobb tagját, az N96-ot is számos téren könnyedén maga mögé utasíthatja.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés