Eleglide M2 - pedálszenzorból a maximum

Újabb pedálszenzoros e-bike érkezett, ami egy szinttel fentebb tudja tenni a lécet és az árához képest tud mutatni minőségibb megoldásokat is.

Bevezető

Kifejezetten jól jött ki, hogy az Eleglide M2 megérkezése előtt az ENGWE EP-2 Pro volt nálam, így sokkal inkább kijöttek a két bringa közötti eltérések. Persze, két teljesen más stílusú járgányról van szó, az ENGWE egy összecsukható, 30 kilogrammos, fat gumis, mostohább útviszonyokra is alkalmas, de nagyon böszme szerkezet egy alapvetően erős motorral, míg az Eleglide jóval inkább városi és települések közötti, aszfaltos útra szánt, könnyebb és klasszikusabb formavilágú kerékpár, tehát nem lehet őket egy az egyben egymás ellen megítélni.

De a hajtás módja, az árfekvés és ebből fakadóan az összeszerelés minősége, a tartozékok mennyisége, azok milyensége és az általános használat szempontjából is érdekes megfigyelni, hogy mennyire máshogyan közelíti meg a témát a két aspiráns. Mindenképpen közös vonásuk, hogy azt a fajta bináris hajtásmódot használják, ami ezeknek a kínai, olcsóbb bringáknak jellemzője, vagyis a rásegítés egy elég egyszerű elektronikai megoldás: ha tekerünk, akkor segít, de mindig ugyanolyan erővel és csak a beállított sebességhatárig. A nyomatékszenzoros biciklik ezzel szemben pont úgy adagolják a rásegítés mértékét, amilyen erővel tekerünk, azok jóval komfortosabb, simább és adott esetben könnyebben kordában tartható haladási tulajdonságokat kínálnak, de egy ilyen megoldás általában drágább.


[+]

Az Eleglide rollereket és bringákat is gyárt, korábban is próbáltunk tőlük származó eszközöket és alapvetően úgy éreztük, hogy árukhoz képest korrekt termékek, ezért amikor maga a gyártó talált meg a friss M2 bemutatója előtt, akkor nem sokat kellett azon agyalni, hogy elkérjük-e tesztre az újdonságot. Épp csak leszálltam az ENGWE termékéről és betoltam az irodába, amikor már jött is a DPD a következő dobozzal, mivel EU raktárból szállítják, ezért néhány nap alatt megérkezett mindenféle vám és egyéb extra költségek nélkül.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Eleglide Coozy - óvatos duhaj

    Nem a legolcsóbb kategória, de nem is irreálisan sok pénz egy olyan rollerért, ami az alapvető feladatokon túl is tud ezt-azt, ám kicsit másképp viselkedik, mint sok konkurense.

  • Eleglide D1 - roller vagy robogó?

    Zseniális ár/érték aránya miatt választottuk ki ezt a terméket: 200 ezer forintért már stabil kialakítású, akár 45 km/h-val menni képes rollerhez jutathatunk hozzá, viszont az érkező szabályozás még keresztbe tehet neki.

Hirdetés