Elstartolt az idei Google I/O

A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás körül forgott a nyitóesemény, de időközben belenézhettünk az Android P új kezelőfelületébe és funkcióiba is.

Bevezetés, Google Segéd

Idén sem marad el a Google tavaszi fejlesztői konferenciája, és természetesen ezúttal is a kaliforniai Mountain View városában lévő Shoreline amfiteátrum ad helyet a kétnapos rendezvénynek. Az eseményt a Google vezérigazgatója, Sundar Pichai nyitotta meg, a széles mosolyt pedig rögtön egy biztató adat követte: idén hétezren követhették a helyszínen a rendezvényt, az élő internetes közvetítésre pedig a világ minden pontjáról kapcsolódhattak a szemlélődök. Mi is így tettünk. Könnyed témával indították a prezentációt, az Android gyári emoji-készletén eszközöltek egy hibajavítást, mostantól a jól megszokott helyén, a hús és a zöldségek között lesz a sajt a burger-hangulatjelben, és a söröskorsónál sem fogjuk azt látni, hogy csak félig van töltve nedűvel, de a tetejéről folyik a hab.

Ilyen hatalmas problémák kerülnek azonnali megoldásra Ilyen hatalmas problémák kerülnek azonnali megoldásra
Ilyen hatalmas problémák kerülnek azonnali megoldásra [+]

Ezután, némi átkötéssel a biztonság és az AI felé terelődött a szó. A mesterséges intelligencia Pichai szerint rengeteget segíthet az egészséges életmód fenntartásában, illetve az orvosok munkáját is megkönnyítheti, ha a komolyabb, főleg szív- és érrendszeri betegségeket megelőző intézkedésekkel és korai diagnózissal mentjük a menthetőt, de a vezérigazgató kiemelte azt is: szeretne az ügyben óvatosan nyilatkozni, hiszen egy-egy rosszul kezelt üzenet vagy hiba ilyen esetekben végzetes is lehet.

Sundar Pichai és a Google-felirat, ez utóbbi Morse-jelekkel
Sundar Pichai és a Google-felirat, ez utóbbi Morse-jelekkel [+]

A Gboard mostantól (egész pontosan a következő főverzió-beta kiadásától) támogatja a Morse-kódot bemenetként, a szokásos szótárból megszokott, szövegkörnyezetből megállapításra kerülő előzetes tippekkel és opcionális hibajavításokkal, mintha csak hagyományos szöveget pötyögnénk. Okosabb lesz a Google Fotók is. A szoftver, a megfelelő engedélyek megadása után, a Google-szolgáltatásokkal összeköttetésben fogja megtippelni, kik szerepelnek a képen, és lehetőség lesz az illetőkkel villámgyorsan megosztani ezeket a fotókat.

Látványos képszerkesztőt kap a Google Fotók
Látványos képszerkesztőt kap a Google Fotók [+]

Az alulexponált dokumentumfotókon mostantól automatikus algoritmus tud segíteni, és a közvetlen PDF-konverziót is tudni fogja a szoftver. Szintén a mesterséges intelligenciához kötődik, hogy az elkészült fotókon a rendszer el tudja választani az előtértől a hátteret, így készülhetnek például látványos, félig szürkeárnyalatos, félig színpompás fotók, vagy akár a háttérelmosással is lehet játszani, ha a duplakamerás mobil nem csinálja meg magától.

Egy nagyon öreg kép és a mesterséges intelligencia - előtte, utána Egy nagyon öreg kép és a mesterséges intelligencia - előtte, utána
Egy nagyon öreg kép és a mesterséges intelligencia - előtte, utána [+]

Közel kerülhetünk továbbá az öreg, eredetileg is szürkeárnyalatos képek kiszínezéséhez is, ezt szintén demonstrálták az I/O-n. A fejlődést jelölendő a TPU (tensor processing unit) is verziót ugrik, a legfrissebb chipek a 3.0-s számon vannak. Viccesen megjegyezték azt is, hogy ezek olyan sebességgel gyűjtik az adatot, hogy a központban be kellett vezetniük a vízhűtést. Konkrétan nyolcszoros sebességet említettek a tavaly ilyenkor elérthez képest.

A témák listája a több mint 500 millió eszközön futó Google Assistant, magyarul a Google Segéd felé lapozódott. A fejlődés irányát a hangvezérlés dominanciája felé terelik, és igyekeznek a segéd hangját a lehető legemberibbre konfigurálni. A korábban Holly fantázianevű asszisztenst mostantól hat új, egyéb hangszín egészíti ki, Pichai szerint fontos az is, hogy a lehető legtöbb akcentus és dialektus képviseltesse magát. Amíg John Legend (akinek hangja szintén jön az Assistantba) váratlanul felbukkan a képernyőn és énekelni kezd, mi csak arra gondolhatunk, magyar nyelven nem csak egy jó, ízes szatmári beszédet, de még egy teljesen gépies magyar asszisztenst sem mostanában fogunk hallgatni a Google Segéden. A bővítési listán még mindig nem szerepel Magyarország, de a szomszédos országaink közt is csak Ausztriát láthatjuk kéken. 30 nyelv és 80 ország fog szerepelni a támogatottsági listán ez év végéig.

Bizonyára olvasóink közül is sokan látták azt a mókás videót, amiben egy olasz nagymama próbálja használni a Google Home Mini hangvezérlését. Bizony, ezt is bejátszották a konferencián, a közönség hallhatóan mosolygott, a színpadon lévő illetékes, Scott Huffman pedig megígérte, a „Hey, Google" mostantól nem lesz kötelezően alkalmazandó, ha valaki el akarja érni a szolgáltatást. Elvileg utólagos lekérdezéssel fogja kideríteni, mikor szóltunk hozzá – ez amennyire sok kérdést vet fel, annyira nem hangzott el róla semmi konkrét. Fejlesztik továbbá a beszélgetés természetességét, a Segédet nem kell majd állandóan felvilágosítanunk, hogy épp melyik téma kapcsán érdeklődünk, sokkal többet fog kikövetkeztetni az azt megelőző kérdésekből.

Júliustól jönnek a méretes kijelzővel szerelt androidos asszisztensek
Júliustól jönnek a méretes kijelzővel szerelt androidos asszisztensek [+]

Az otthoni asszisztensek nagykijelzős változatai júliustól lesznek elérhetők Amerikában, a JBL, a Lenovo és az LG biztosan a nyitókínálat részét fogják képezni. Ezeken természetesen YouTube-ot és YouTube TV-t is lehet majd nézni. A prezentáción egy szöveggel kiegészített főzővideót mutatott a cég, majd prezentálták a videóhívás és a térképnézegetés lehetőségét is. A ma megszokott, hagyományos tabletes felülettől a hangvezérlés fogja érdemben megkülönböztetni a UI-t.

Valós személytől kért és kapott időpontot a Segéd
Valós személytől kért és kapott időpontot a Segéd [+]

Természetesen szóba kerültek az okosotthonos kütyük is, Google-nek lehet szólni akkor is, ha fel akarjuk kapcsolni a konyhai lámpát, vagy hűvösebbre állítanánk a termosztátot. Az asszisztens témakörét egy kicsit ijesztő demóval zárták, az asszisztens magától felhívott egy fodrászt, és egyeztetett időpontot hajvágásra. Ez még jó eséllyel a jövő zenéje.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • CES 2018: Google Segédet az autókba!

    Hamarosan elérhető lesz a Google Assistant az Android Auto rendszerre, az Android Payt pedig a Google Pay váltja.

  • Íme, az új Google termékcsalád

    Két új okostelefon, friss Chomebook és felcsíptethető kamera is van a széleskörű új Google termékcsaládban, illetve egy kicsi és egy nagy Google Home otthoni asszisztens.

  • Android 8.0 Oreo rendszerbemutató

    Bár főleg a motorháztető alatt történtek az Android 8.0 legfőbb változásai, azért tudunk mutatni olyat, ami a felhasználónak is feltűnhet. Íme az Android, kekszes ízvilággal.

  • Elstartolt a Google I/O

    Android O, egyszerűsített zöld robotos főverzió, kiterjesztett valóság, önálló virtuális valóság szemüveg és minden, amit a mesterséges intelligenciáról és a gépi tanulásról tudni akart, csak eddig nem merte megkérdezni.

Hirdetés