Honor 20e - Google, it’s been an honor

A tényleg utolsó telefon a Honortól, ami még a komplett Google ökoszisztémát fel tudja mutatni. Nem is egy friss hardver, de elég olcsó lett.

Bevezető, doboz

Tavaly május óta arról szólnak a hírek, hogy jaj, mi lesz a Huawei-jel. Mi lenne, szívnak. Arról már kevésbé esik szó, hogy a Huawei úgy mellesleg fenntart egy almárkát is, amit Honornak hívnak, rájuk pedig ugyanúgy vonatkoznak a megkötések. A Honor szerencséje, hogy eddig nem kellett HMS-re épülő telefonnal küzdeniük, mert nagyon jól evickéltek a tartozékok világában, a headsetek és az órák is jól sikerült és korrekt árfekvésű darabok. Persze nem odázhatják el a dolgot örökké, de még mindig maradt a tarsolyban olyan telefon, ami még korlátozásoktól mentes, a Honor 20e a legutolsó olyan modell, ami még a Google teljesen komplett rendszerét kínálni tudja, mert igazából a tavalyi-tavalyelőtti középkategóriás legóelemekből összerakott motyóra még az utolsó pillanatban járt a licensz. Szóval tologatták időben egyre későbbre, de végül itthon is piacra került, viszont egyáltalán nem drága.


[+]

Viszont éppen a fentiek miatt egyrészt nem túl modern, másrészt nem túl izgalmas. Ám 55-60 ezer forintos árfekvése mellett tagadhatatlanul vannak más előnyei is, például az, hogy relatív kicsi, egész csinos, kiforrott rajta a kezelőfelület és van egy sereg kamera a hátlapon. Igazából egy tetszőleges áruház polcára kitéve a nem túl tájékozott ügyfél számára abszolút vonzó is lehet, mert a külseje még ma is versenyképes, tényleg kompaktnak fog tűnni a többi tepsi mellett, pláne, ha a hasonló árú termékekhez hasonlítjuk. Egy Nokia 5.3, vagy egy Redmi 9 jó egy centivel hosszabb, 30-40 grammal nehezebb, ez a házon belüli alternatívaként felfogató Honor 9X-re is igaz, a Galaxy A21s-re szintén. Magyarán az a helyzet, hogy a Honor 20e nem csak összességében, de saját árkategóriáján belül is kicsinek számít, egyeseknek viszont ez nagyon is számít.


[+]

A méretezésnek megfelelően a doboz sem hatalmas, de a telefon alá befért egy 10 wattos töltőfej, valamint a hozzá használható kábel. Aminek a végre microUSB. Az pedig akkor is ciki, ha pontosan tudjuk, hogy ennek az az oka, hogy másfél-két éves a hardver. Ezt némiképp kompenzálja, hogy akad egy áttetsző szilikon tok is a csomagban a SIM-tűt is tartalmazó tasak mélyén, headset azonban nincs, de a régebbi konstrukciónak azért mindenképpen előnye, hogy egy teljesen szabványos jack csatlakozó azért ott figyel a telefon alján.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Honor

Azóta történt

Hirdetés