Huawei Watch 3 Pro - óraátállítás

HarmonyOS-sel és eSIM-mel, ám egyelőre több potenciállal, mint praktikus újítással vált rendszert a Huawei óraszéria.

Küllem, kijelző, kezelés

HarmonyOS – sokat fogjuk e nevet még hallani, amit a Huawei egységes, eszközökön átívelő operációs rendszerként definiál, és ami 2.0-s verziószámnál tart, de aminek egyfelől erősen eltér a kódbázisa órán, tévén és telefonon futtatva, másfelől állítólag tekintélyesen hagyatkozik meglévő programkódokra, írja az ArsTechnica. Szerencsésebb Harmony ökoszisztémáról beszélni, és akkor megvan a lényeg: a zsebokos, a csuklóék, az okosotthon és az iroda eszközeinek munka- és funkciómegosztása, szerencsésebb országokban Celia hangasszisztens közbenjárásával.


[+]

Legalábbis ez a hosszútávú cél, július elején és Magyarországon, röviddel a nagy rendszerbejelentés után viszont egyetlen harmonys eszköz van a kezemben a Watch 3 Pro személyében, így nem tudom másikkal társítani és csatlakoztatott kiegészítőket kezelni, így praktikusabb arra kérdéskörre rámenni, hogy vajon szimplán csak kikalapálták a Watch GT széria fapadosabb LiteOS rendszerét, vagy tényleg nyílt és teljes értékű OS-t kapunk, önállóbb működéssel és alkalmazásbővítéssel? A válasz pár nap használat után egyértelmű igen, bár a következő hónapok és frissítések, illetve a fejlesztői érdeklődés határozza majd meg, hogy az ökoszisztémának van-e bármi esélye az Apple Watch vagy a megújuló Wear OS-re szintjére nőni, amitől most még nagyon messze van.


[+]

Ha küllemről van szó, a Watch 3 Pro mindenesetre akár a dobogó tetejére állhat: gyönyörű férfióra titánkerettel, zafírüveg képernyő védelemmel és kerámiabevonattal hátul. Minden apró részletre jutott figyelem és finom megmunkálás, az 5 ATM minősítéssel a sekély vizes úszás is megvan, és nehéz elképzelni, hogy egy komolyabb ütés az órában, és ne a másik félben tegyen kárt. Más kérdés, hogy kilőtt nem csak az árcédula (a 164 ezer forintos indítást nehéz értelmezni), a méret is gyarapodott, és 48 x 49,6 x 14 milliméteren, szíj nélkül 64 grammon nekem a Pro már egyértelműen túl nagy, pedig nem vagyok szívbajos efféle kellékek esetében. Az óra nem csak az ingujjban akad meg, edzés közben rázkódva és vele együtt aludva is a kényelmetlenség határán táncol, és még a sima Watch 3 46,2 x 46,2 x 12,15 millimétere és 54 grammja is méretes férfiórának számít, 150 ezer forintért szintén borsos áron.


[+]

Ehhez pedig az elegáns bőrszíj és kiváltképp a fémváltozat is hozzáteszi a maga tömegét – tesztre az előbbi érkezett, ám a rekkenő hőségben izzadva és edzve jobbnak láttam a minőségi, sötétbarna szíjat 22 mm-es sportpántomra cserélni. Egyébként egy szilikonpántot igazán mellékelhettek volna a kényesebb bőr mellé épp az edzésekhez és az úszáshoz, szerintem belefért volna az árképzésbe. Az óra így is, úgy is stabilan a csuklón marad, és immár 1,43” és 466 pixel átmérőjű AMOLED panel szórja csuklóemelésre a tűéles és közvetlen napfényben is kitűnően látható információkat. Igen: az órák között is lehet csúcskijelzőről beszélni, és bár a magas képfrissítés nincs meg, a Watch 3 Pro panelje tényleg szuper, mögötte pedig a pontosítatlan hardverrel fürgén operál a HarmonyOS. A rengeteg interaktív óralap mellé mindig aktív kijelzőből is akad választék, hogy a Watch passzív módban is stílusos maradjon, viszont a vastag kávára 24 és nem 12 órás feliratozás került, ami nem éppen praktikus.


[+]

Az érintéses kezelés maradt, bejött viszont a képbe egy remek újítás: a felső gomb jobbra nem csak főképernyő és alkalmazásváltó funkcióval rendelkezik, a recézett koronát tekergetve hatékonyabb a függőleges görgetés. Sokkal jobb így navigálni, mint ujjhúzással (bár azzal továbbra is lehet), viszont a korona haptikus visszajelzése lehetne eggyel határozottabb, illetve egységnyi tekerésre léptethetne kettővel többet a rendszer. Ez persze csak apró kifogás, nagyon is jó a dolog.


[+]

Kár, hogy a főoldalon, a widgetek közt nem lehet a tekerentyűvel mozogni, de az is praktikus megoldás lett volna, ha az óralapon lefele tekerve a kapcsolópanel, felfele pedig az értesítések jönnek elő, amelyekre így maradt a pöccintőmozdulat. Az alsó gomb lapos kivitele miatt egy picit csorbul az óra esztétikája a szimmetrikusabb Watch GT 2 Próhoz képest – lehetett volna kerek és kiálló ez a billentyű is, és akkor senki nem vádolja meg Apple Watch-féle kivitellel.


[+]

A haptikus visszajelzés mellett egyébként a rezgőmotor is lehetne sokkal erősebb, mindenesetre, ha valakinek kevés a jelzése, kérhet hangosat, elvégre van hangszóró, sőt: hívásfogadáshoz mikrofon is, hogy legalábbis zárt, csendes térben működőképes legyen a beszélgetés – városi morajlásban vagy metrópótlón nem az. Itt is újít a Huawei: már nem csak a Bluetooth 5.2 kapcsolat van meg, bejött a képbe a WiFi modem 2,4 GHz-en és a programozható eSIM 4G LTE kapcsolattal, úgyhogy, ha telefonunk SIM-jét egy szolgáltatónál ki tudjuk terjeszteni a viselhető eszközre, a mobilt hátrahagyva is fogadhatunk hívást és kaphatunk adatkapcsolatot igénylő frissítéseket.


[+]

A fekete csomagolás csak némi leírást és másik végén USB-A típusú, vezetékmentes töltőkorongot rejt ~ a Watch 3 Pro egyébként tetszőleges Qi-alapú töltőn is benyeli az energiát. Bővült végül a szenzorlista is, csak sajnos nem az alapvetően komplikált EKG-val vagy vérnyomásméréssel, hanem a csuklón kevésbé használható bőrhőmérséklet méréssel. Maradt hátul az optikai pulzoximéter, a házban pedig van gyorsulásmérő, giroszkóp, barometrikus magasságmérő és a GPS vevő, ami a Pro változat esetében kétcsatornás a villámgyors és pontos pozicionáláshoz (GPS, GLONASS, Galileo, QZSS, BeiDou). Ha pedig már itt tartunk: akad NFC, csak a Huawei nem kínál órás fizetést, illetve 2 GB RAM és 16 GB-nyi tárhely, amit nem igazán lehet elérni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés