Jabra Elite 7 Pro és Elite 7 Active duplateszt

Alig van különbség a két eszköz között, nagyon egyikkel sem lőhet mellé az ember.

Bevezető, doboz, külső

Tesztalanyaink idősebbek már egyévesnél, hiszen a dán Jabra 2021 őszén mutatta be az Elite 7-es szériát két taggal és az Elite 3-at. A fülhallgatók ugyanakkor érdekes pozíciót foglalnak el, mert árban már becsúsztak a Sony, az Apple vagy a Bose csúcsmodelljei alá, akár feleannyiért is beszerezhetők, mint például az AirPods Pro, mégsem érzi az ember úgy, hogy kompromisszumokat kellett kötnie. Már amennyiben Apple eszközökkel fogja használni, mert bár működik Androiddal és Windows rendszerű PC-vel is a Jabra, nem véletlen a Made for iPhone minősítés a dobozon. Erről kicsit később, a kapcsolat oldalon bővebben, előbb tisztázzuk az árazást és a doboz tartalmát.

Az Elite 7 Active dobozának tartalma.
Az Elite 7 Active dobozának tartalma. [+]

Az Elite 7 Pro egy olvasói felajánlás után érkezett hozzánk, ezúton is köszönjük INGJOKE fórumtársnak a felajánlást, az Elite 7 Active-ot pedig a Yettelnek, a szolgáltatónál ugyanis megtalálható a kiegészítők között a sportolásra szánt Jabra. Árban érdekes helyzet alakult ki, a 199 eurós áron bemutatott Pro változat ára karácsonyig 150 euróra csökkent a Jabra oldalán, s itthon is 60 ezer forintért kínálja az egyik legnagyobb elektronikai üzletlánc. Az Active ezzel szemben 140 euró a Jabra webshopján, a hazai boltokban viszont 59 990 forinttól 81 990 forintig terjedő skálán, átlag 70 ezer forint körül lehet kapni. A Yettelnél online rendeléssel 60 791 forint, ami kifejezetten korrekt, még úgy is, hogy a Jabra webshopjában a cikk írásakor jelenleg 1700 forinttal olcsóbb. De ismerve a forintárfolyam stabilitását, ez könnyebben változhat meg, mint balatoni széljárás.

Az Elite 7 Pro dobozának tartalma.
Az Elite 7 Pro dobozának tartalma. [+]

Pénzünkért ugyanazt kapjuk a dobozban, legyen szó a Pro vagy az Active változatról. A fülhallgatók, a hordozó és egyben töltő tok, három pár extra gumiharang és egy 0,3 méteres USB-A végű Type-C töltőkábel, melyre nem is feltétlenül lesz szükségünk, hisz mindkét modell bölcsője támogatja a Qi vezetékmentes töltőket. A töltőtokok mérete megegyezik mindkét modellnél (6,9 x 4 x 2,5 cm), ahogy tömegük is egységesen 44 gramm. Abban sem különböznek, hogy műanyagból készülnek, a fedelet mágnes tartja zárva, a tok elején található USB-C csatlakozó felett pedig egy állapotjelző LED van, mely RGB színekkel kommunikálva jelzi a kapcsolódás, töltés, töltöttség állapotát. Az egyetlen különbség a hordtok esetén a szín lehet, mert míg az Active tengerészkék, mentazöld és fekete színekben érhető el, addig a Pro titán fekete, fekete és arany-bézs színekkel operál, s a fülhallgatókhoz természetesen passzoló színű bölcső tartozik.

Jabra Elite 7 Pro töltődik egy Galaxy S10+ hátán.
Jabra Elite 7 Pro töltődik egy Galaxy S10+ hátán. [+]

A fülhallgatók kialakításában és megjelenésében már van némi különbség, de semmi szembetűnő. A Pro könnyebb (5,4 g) és kicsit kisebb (19,1 x 16 x 17,6 mm), az in-ear kialakítású eszközön pedig fémes az irányítófelület, rajta a Jabra logóval, míg az Active alig nehezebb (5,5 g) és nagyobb is (19,5 x 16,3 x 18 mm), a nyomógombos rész pedig szilikon bevonattal van lezárva. Igaz, utóbbin is ugyanúgy ott a logó, az Active fekete színben szerintem kicsit szolidabb megjelenésű a matt kivitelnek köszönhetően. Mindkét fülhallgató IP57-es védelmet élvez, így használhatók edzésekhez, mindkét típus műanyagból készül, jó összeszerelési minőséggel.

Elite 7 Active
Elite 7 Active [+]

Elite 7 Pro
Elite 7 Pro [+]

Az említett Jabra felirat mellett a fülhallgatókon egységesen van egy-egy állapotjelző LED a gomb környékén. A márkanevet megnyomva lehet parancsokat adni a füleseknek, ami kapcsán nekem kicsit kettős érzéseim vannak. Érthető, hogy érintőfelület helyett a Jabra mérnökei a nyomógombra szavaztak, hisz a fülkagylóban támaszkodó, a hallójáratot eltorlaszoló fülhallgatók berakása - kivétele, esetleges igazgatása közben egy érintőfelület könnyedén vett volna fel fals parancsokat. A nyomógomb viszont abból a szempontból kicsit hátrányos, hogy az egyébként is mélyen a fülben ülő kütyüt csak még mélyebbre tömködjük be a hallójáratba, ha óvatlanul érkezik az ujjunk. Ugyanígy kicsit furcsa a gomb kattogása is, a korábban említett konkurensek, vagy akár a Huawei FreeBuds Pro 2 megoldása szofisztikáltabb. A nyomógomb viszont biztosan nem vesz fel fals parancsot, amire az érintőfelületek hajlamosak lehetnek, ez pozitív a Jabra oldalán.

Az első képen a Pro változat, másodikon az Active.Az első képen a Pro változat, másodikon az Active. Az első képen a Pro változat, másodikon az Active. [+]

Nekem az átlagos méretű fülemmel az M-es méretű gumiharangokkal kényelmesen és stabilan megmaradt a Pro és az Active is fülemben és jó passzív izolációt is biztosított. Azonban ha valakinek kisebb vagy nagyobb füle van, könnyedén lehet, hogy túllóg belőle az eszköz, vagy nem tud megtámaszkodni a kagylóban. Mivel nincsenek hozzá szárnyak, mint több korábbi Jabrához, így az egyetlen megoldás a kényelem igazításához a gumiharangok cseréje, itt érdemes a gyáriakra hagyatkozni, az átlagosnál kicsit rövidebb ugyanis száruk, más gyártótól származó haranggal nem volt ugyanolyan sem a stabilitás, sem az izoláció. Az Active változat szilikon borítását a Jabra ShakeGrip technológiának keresztelte el, valamivel jobban is tapad is a Próhoz képest ez az eszköz használója füléhez, dedikált edzős fülhallgatónak így jobb lehet.

A logó körüli rész a nyomógomb mindkét eszközön, a képen az Elite 7 Pro.
A logó körüli rész a nyomógomb mindkét eszközön, a képen az Elite 7 Pro. [+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Jabra

Azóta történt

Előzmények

  • IFA 2022: Új Jabra TWS érkezett

    A berlini eseményem mutatkozott be a Jabra Elite 5, amely a hibrid ANC-re fókuszál.

  • IFA 2019: Megjött a Jabra Elite 75t

    Ami értelemszerűen a 65t utódja, s mivel a vásárlók és a szakmai is kedvelte, ezért a Jabra nagyon igyekezett nem elrontani az újdonságot.

  • Jabra Elite 65t és Active 65t teszt

    Megbízható márkától divatos és kedvező árú, kellemes hangfekvésű fülhallgatókat próbáltunk ki, és bár nem tökéletes, de jól használható eszközöket ismertünk meg bennük.

Hirdetés