Bevezető
Az okostelefonos piac legolcsóbb szegmense mindig egy érdekes massza. Itt ugyanis patikamérlegen egyensúlyoznak a gyártók, hogy mi az a funkció, ami még belefér, de nem lesz túl drága a masina, mit lehet úgy kihagyni, hogy ne legyen nagyon fájdalmas, honnan szerezzenek minél kedvezőbb áron komponenseket és mennyi energiát és munkaórát feccöljenek a szoftverbe. Biztos, hogy mindenhol húzni kell a nadrágszíjon, különben nem éri meg foglalkozni az egésszel, de közben azt is tudja mindenki, hogy komoly mennyiséget lehet eladni egy-egy jobban sikerült darabból, ezt jól megmutatta mondjuk a Redmi széria az elmúlt években.
[+]
Más kérdés, hogy már a Redmi sem az a nagyon olcsó vonal, szép lassan egy kategóriával fentebb csúszott és helyet hagyott a még olcsóbb termékeknek, márpedig erre a helyre elsősorban olyan kínai gyártó merészkednek el, akik kevésbé nevesek, tapasztalhatóan kevesebb időt ölnek a szoftveres fejlesztésbe és a minőségbiztosításba. Nagyon jól illusztrálja mindezt, ha mondjuk egymás mellé tesszük ezt a K22-t és a Doogee N30-at: ugyanabban az ársávban mozognak, de papíron ég és föld a két termék tudása. A Doogee helyett vehetjük a Cubot Note7 nevű izét is, azt már teszteltük, de az N30 is már nálunk van.
[+]
Az LG gyakorlatilag teljes erőből benyomta a minimálprogramot a mosógépen: a lehető legalapabb hardvert lapátolta össze minden olyan funkció kihagyásával, ami nem okvetlenül szükséges, de bizonyára több időt töltöttek el a szoftver optimalizációjával, mint a Doogee, ahol viszont vélhetően volt egy Excel, elkezdték beleírni a komponensek árait és addig tologatták a számokat, mire végül kijött az adott árszintbe még épp belenyomorítható legjobb hardver. Csak aztán nem maradt már büdzsé arra, hogy a szoftverrel és a minőségbiztosítással foglalkozzanak. Viszont papíron a Doogee mondjuk ötször jobb ajánlat, mint az LG.
[+]
A legnehezebb kérdés, hogy inkább vegyen-e a júzer egy hardveresen jóval gazdagabb, de nem az A-ligás termékek között focizó eszközt, vagy vállalja a kompromisszumot azért cserébe, hogy a telefonja ugyan szinte minden szempontból elmaradottabb, de talán nem esik szét fél éven belül, ha pedig mégis, akkor van rá itthon is érvényesíthető garancia. És erre azért nehéz válaszolni, mert bár statisztikailag nyilván több gond van a másodvonalas kínai cuccokkal, de ha meg mégsem jelentkezik probléma, akkor jobban járunk egységnyi pénzért, nem félretéve azt az aggályt sem, hogy egy bármilyen LG egy ideig fog kapni biztonsági frissítéseket, míg ez egy Doogee esetén odáig tart, amíg kitolják a gyárkapunk az adott eszközt. De a Doogee is tudja, hogy ebben az árszegmensben ez relatív kevéssé izgatja a vásárlókat.
[+]
Az LG K22-t már jóideje próbáljuk valahonnan begyűjteni, hiszen nyilván érdemes vele foglalkozni, mert mégiscsak egy LG, ráadásul olcsó és a szolgáltatóknál is felbukkant. Szóval végül pont ez segített a tesztkészülék megszerzésében: a Telenornál azt mondták, hogy bevállalják, hogy esetleg nem fogunk szuperlatívuszokban értekezni a termékről, és elküldték tesztre, mert ők amúgy is forgalmazzák. És nyilván jól sejtették a dolgot: a K22 nem az év telefonja, de ha három évet visszatekernénk, akkor sem rúgna labdába a zsűrinél. Viszont ha most valaki besétál a Telenorhoz és a legolcsóbb kártyás okostelefont keresi, akkor az LG-t fogják az orra alá tolni a Motorola E6 Play mellett (amiről szintén érkezik a teszt).
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
