Nokia 6101 - zebra

Külső, kijelző

Az idei Cannes-ban tartott 3GSM konferencián mutatta be a gyártó a 6101-et, ugyanakkor, amikor a 6680 is lelepleződött. A két telefon egyébként ég és föld. Gondolná az ember, hogy a számozás alapján ez biztos a 6100 utódja. Frászt. Köszönőviszonyban sincs egymással a két készülék, a 6100 a maga idejében korszerű, és nem utolsósorban klasszikus formákkal rendelkező telefon volt. A 6101 ezzel szemben inkább design, ráadásul tudásban sem hozza a 6-os széria színvonalát, egyre inkább felborul a Nokia számozási rendszerének követhetősége. A 6101 ugyanis igen távol áll attól, amit üzleti telefonnak nevezünk.

Már a külseje sem elég komoly ahhoz, hogy ez így kijelenthető lehessen. A szürke és fekete készülékház csinos, sőt némely részletmegoldásában kifejezetten elegáns (például a fedlapon levő kamera körül futó króm díszítés), ám összességében inkább lágy, kedves kis telefon. Érdekes, hogy hosszú idő után először a finn cég megint külső antennával kínál egy készüléket. A fedlap fekete betétjében található a már említett kamera, illetve a 4096 színű külső kijelző. Fölül semmi, csak a nyakbaakasztó helye, alul viszont van egy aprócska változás. A POP-port a régi, a töltőcsatlakozó azonban vékonyabb lett. Hogy ne legyen ebből kavarodás, ezért a Nokia a dobozba csomagol egy átalakítót is, így a régi modellek töltőjével is lehet áramot táplálni a 6101-be. Bal oldalon találhatóak a hangerőgombok, jobb felén pedig az infra és a Push-To-Talk szolgáltatás gyorsgombja. Ez utóbbi hajlamos megnyomódni véletlenül, és ilyenkor a külső kijelzőn az alábbi kiírás olvasható: "Nyissa fel az Adóvevő bekapcs.-hoz". Ez el sem tűnik egészen addig, amíg ki nem nyitjuk a telefont és ki nem lépünk a Push-To-Talk-ból.

Érdekes, hogy a telefonon nincs bekapcsoló és profilváltó billentyű. A kihajtott készülék gombsora is csinos, a híváselutasító billentyű hosszas megnyomásával kapcsolható be a telefon. A belső kijelző 128x160 pixeles, 65 ezer színű, közepes méretű. Fényben csillog, egyébként jól olvasható, de érezni, hogy még a régi Nokia technológiával kísérletezünk: ez a kijelző lassan már a középkategóriában is elavultnak számít.

A gombok jók. A navigációs billentyű is könnyen kezelhető, a számsor pedig kiváló. Nagyok a gombok, egymástól jó távolságra vannak, sötétben pedig kéken világítanak, nem érheti őket kifogás.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés