Redmi Note 11 és 11S - biztos alapra jobb építeni

A két készülék nagyon hasonló, ezért egyszerre teszteljük őket. Az eltérések a kamerában és a chipsetben keresendők csupán, illetve az árazás is kicsit más.

Bevezető

Annyiban szerencsénk van, hogy a Redmi Note 11 készülécsalád tagjai egyszerre mutatkoztak be. Így nekünk is könnyebb a nagyon hasonló modelleket együtt kezelni (és összehasonlítani), nem futunk bele abba a faramuci helyzetbe, amikor a Mi 11 Lite 5G-ből jött később egy NE utótagú variáns, ami bitre ugyanaz volt, mint az előző, csak ki kellett benne cserélni a chipsetet, mert a korábbi lapka konkrétan elfogyott. Magyarán feleslegesen futottunk volna neki egy újabb tesztnek, hiszen minden más változatlan maradt.


[+]

A Redmi Note 11 széria azonban kapásból négy taggal jelenik meg a piacon, a Pro 5G-t már megnéztük (jó telefon, de nem túl jó a kamera és nem is túl olcsó), a sima 11 és a 11S viszont nagyon közel állnak egymáshoz tudásban, ráadásul egyszerre is jelennek meg a világpiacon. Más kérdés, hogy egyelőre úgy tudni, hogy Magyarországon a 11 és 11S kezd, a Pro cuccok később jönnek, mi viszont a Goboo.com-tól kaptuk meg az értékesítés indulása előtt a pakkot, hogy elkészülhessen a teszt pont aznapra, amikor meg is vásárolhatók az eszközök (11 és 11S). Ugyanakkor viszont a Pro 5G-ben levő 108 megapixeles szenzor bukkan fel a 11S-ben is, tehát túl sok meglepetésre nem számítunk, úgy futunk neki ennek az anyagnak, hogy a készülékek minden összetevőjét láttuk már máshol (akár a Poco M4 Próban is), a legfontosabb kérdés inkább az, hogy sikerül-e úgy árazni a masinákat, hogy azok ugyanolyan versenyképesek legyenek, mint amilyenek a Redmi Note 10-es modellek voltak.


[+]

A Redmi Note sorozat ugyanis a brand legnépszerűbb szériája, több mint 200 milliós eladott darabszámmal büszkélkedik, ezért meglehetősen fontos a Xiaomi számára, hogy 2022-ben is eladjanak belőle tonnaszámra, szóval megpróbálták úgy fejleszteni a modelleket, hogy ne dráguljanak meg túlzottan, de azért legyenek olyan tulajdonságok, amelyek papíron mindenképpen vonzónak tűnnek. AMOLED kijelző, 108 megapixeles kamera, jókora akkumulátor és gyorstöltés mellett megmaradnak az apró extrák, mint a 3,5 mm-es jack csatlakozó és az eszközök tetején levő infravörös port — magyarán koncepció szintjén jónak tűnik a recept, ám ahogyan a Pro 5G-nél is kiderült, hogy a nagy felbontás ellenére a kamera csak maximum középszerű, úgy a 11-nél és a 11S-nél is vannak olyan tulajdonságok, amelyek egy specifikációs táblázatot átböngészve nem szerepelnek.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés