XP-Pen Artist 13 Pen Display (2nd Gen) bemutató

Windows és Mac mellett már Androiddal is kompatibilis ez a digitális rajztábla. Papíron legalábbis.

Bevezető, doboz, tartozékok

2022 közepén jelent meg az XP-Pen Artist 13 (CD130FH) rajztábla második generációja, amit még tavaly hozott be a szerkesztőségünkbe Bog (neki pedig a gyártó küldte), majd ültünk felette jó ideig, mielőtt realizáltuk, hogy mi ezt nem igazán tudjuk mire használni. Ez a 300 dolláros tábla ugyanis csak rajzolásra, retusálásra, képszerkesztésre jó, viszont csak perifériaként; PC, MAC vagy egy USB 3.1 DP1.2-es Type-C csatlakozós Android eszköz nélkül önmagában használhatatlan. A minimum rendszerkövetelmény Windows 7, macOS 10.10, vagy ChromeOS 88, Androidból pedig mondjuk a Samsung Galaxy S10 nevezhető meg olyan pontnak, amitől felfelé lehet használni, de azért ez egy kicsit trükkös, hisz simán feltűnik még 2023-ban is USB 2.0-s csatlakozóval szerelt felső-középkategóriás okostelefon, vagy olyan USB 3-as, amiben nincs Display Port.

A 13 hüvelykes változat mellett az Artist Pen Display elérhető több méretben is
A képen látható 13 hüvelykes változat mellett az Artist Pen Display elérhető több méretben is [+]

Az XP-Pen 13-as beépített akkumulátorral sem rendelkezik, kell neki egy folyamatos táp, ez lehet fali adapter vagy a számítógép USB csatlakozója, 10 wattot vesz fel (DC 5V 2A), a dobozban pedig mellékelnek is hozzá egy mindenes kábelt. Ez az egyik végén Type-C csatlakozós, ez megy be a rajztáblába, másik végén pedig adott egy HDMI és két USB-A csatlakozó, az egyiken veszi fel az áramot (piros végű), a másik (fekete végű) pedig adatot küld, ezt a kurzor mozgatásához és a táblán található gombok használatához szükséges csatlakoztatni. Van még a dobozban egy USB-A hosszabbító, nincs viszont USB-C kábel, amivel új Mac számítógépekhez, telefonokhoz, táblagépekhez lehetne csatlakoztatni a táblát, ezt külön lehet megvásárolni. Az XP-Pen jobb oldalán vannak a csatlakozók, itt a 3 az 1-ben USB-C mellett van egy 2.0-s USB-C port is, ezen csak áramot vesz fel a tábla, a két csatlakozó felett pedig három gomb (kijelző ki/be, fényerő fel, fényerő le) és egy állapotjelző LED.

A csatlakozók és az oldalsó gombok
A csatlakozók és az oldalsó gombok [+]

A színes dobozban a két kábel mellet az X3 Elite Pen ceruzát, hozzá tíz darab cserehegyet, pár oldalnyi papír alapú leírást és egy kesztyűt találni. A táblán pedig gyárilag van egy tükröződésmentes fólia, ez eltávolítható, bár szerintem nem érdemes, a beépített IPS panel fényerején nem ront, illetve a színeken sem torzít látványosan. Nincs viszont a dobozban hordozó tok vagy állvány, bár a tábla alján vannak gumipapucsok, melyek meggátolják, hogy sík felületre fektetve csúszkáljon.

A doboz és tartalma, illetve a rajztábla aljaA doboz és tartalma, illetve a rajztábla alja A doboz és tartalma, illetve a rajztábla alja [+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés