Külső, kijelző, csomag
A belépőszint teteje mozgó célpont: felfele változik az átlagár egyfelől azért, mert folyamatosan nő az okostelefonok tudása, de az infláció is egyre feljebb tornázza azt a minimumárat, amennyiért egyáltalán egy ilyen kellék piacra dobható, és ennél drágább szokott lenni az, amivel érdemes szóba állni. Ez a határ ma ritkán fér bele 50 ezer forintba új mobilok esetében, de azért néha belefutni egy-egy kellemes ajánlatba.
A piros szolgáltatónál a ZTE Blade A34 pályázik erre feltöltőkártyás konstrukcióban 43 ezer forintért, és attraktív hátlapi dizájnt, bőséges tárolót (64 GB), jack és Type-C kimenetet, valamint értékelhető doboztartalmat kínál (leírás, 5 wattos töltő, SIM tű, USB-A - USB-C kábel). Van logika egy filléres kellékben, hiszen pénzszűkében sokaknak a 60-80 ezer forint sem fér bele, a kérdés viszont mindig az, hogy mennyi kompromisszum túl sok. A Blade A34 is tudja magáról, hogy a memória a szűk keresztmetszet: a doboz nagy 6 GB felirattal vezet félre, hogy aztán nagyítóval derüljön ki a turpisság 2 + 4 GB RAM-mal pontosítva, bár ez sem árulja el, hogy a kisebbik szám az igazi memóriaméret, a nagyobbik a sokat nem érő virtuális.
Nem vesszük jó néven egy új telefontól sem az NFC kimaradását sem, hiszen sok helyen ma már el sem fogadják a készpénzes fizetést és roppant kényelmes mobillal megoldani a tranzakciót, de a 32 bites Android 13 Góra sem lehet a ZTE büszke, zéró generációs és elmaradozó biztonsági frissítéssel. Ebből az indításból kell kihámoznunk, hogy az A34 áldás vagy átok-e a mindennapokban, és kapásból jó hír az erős szorongatást is némán tűrő, erős plasztik konstrukció.
Bírni fogja a telefon a sokéves használatot, ha nem tesszük ki ütéseknek, pornak vagy víznek, a bőséges anyaghasználat ára viszont az elképesztően nagy ház: 164 x 78,5 x 8,5 millimétert két kézzel lehet csak megszelídíteni, és a szokásos kritika az, hogy akinek nem létkérdés a mobil, ezért egy filléres darabbal is beéri, az logikusan nem ilyen batár nagy, 185 grammos darabot keres.
Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható) | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
Mérés | ZTE Blade A34 | Honor X6 | TCL 405 és 408 | Motorola Moto G14 | Redmi Note 11 | Nokia G22 |
Képátló | 6,6 hüvelyk | 6,5 hüvelyk | 6,6 hüvelyk | 6,5 hüvelyk | 6,43 hüvelyk | 6,52 hüvelyk |
Felbontás | 720 x 1612 | 720 x 1600 | 720 x 1600 | 1080 x 2400 | 1080 x 2400 | 720 x 1600 |
Technológia | IPS LCD | TFT LCD | IPS LCD | IPS LCD | AMOLED (90 Hz) | IPS LCD |
Fehér fényerő | 397 nit | 461 nit | 520 nit | 575 nit | 420 / 546 nit | 507 nit |
Fehér fényerő (min.) | 7,8 nit | 1,8 nit | 3,2 nit | 3,5 nit | 2,0 nit | 4,9 nit |
Fekete fényerő | 0,24 nit | 0,24 nit | 0,36 nit | 0,36 nit | 0 nit | 0,25 nit |
Kontrasztarány | 1654:1 | 1922:1 | 1444:1 | 1643:1 | végtelen | 2208:1 |
Színhőmérséklet | 8412 K + kézi | 8333 K + kézi | 8458 K (+ 408-ban kézi) | 7483 K + kézi | 7626 K + kézi | 7309 K + kézi |
A 720 x 1612 pixel 6,6”-es képátló mentén szétterítve gyenge rajzolatot hoz és gyorsan csökken a középszerű fényerő oldalra fordítva. Viszont nem egy szelektív kukába való, mezei TFT-t, hanem IPS LCD-t kapunk, melynek tartalmaiból bár napfény alatt semmi nem látszik, árnyékba húzódva használható, nem kevés fáziskéséssel az érintés és a reakció között. A fényerő minimuma lehetne határozottan alacsonyabb éjszaka.
Hiába a sok káva, lemaradt az 5 megapixeles kamera, a beszédhangszóró és a lassan operáló közelségérzékelő mellől a fénymérő és az értesítő LED, mindig aktív kijelzőfunkció sincsen. Megfordítva szimpatikusabb a dizájn, bár a matt hátlap keresztirányú mintázata roppant csúszós, a dupla kamerakör pedig ügyesen ígér többet a kapottnál, mert az egyikre mindössze 8 megapixeles kamera, a másikra pedig LED villanó került.
A túlméretezett ház férfikézzel is gyakori fogásváltást garantál, a hangerőszabályzó és bekapcsoló jobbra viszont kézre esik, csak ujjlenyomat-olvasót ne keressünk errefelé: a 2D arcazonosítás az egyetlen biometrikus védőgát. A tepsiméretbe legalább belefért a tripla kártyafoglalat két nanoSIM és egy microSD befogadásával, és figyelembe véve a Unisoc SC9863A chip szerény paripáit, az 5000 mAh-s telep a többnapos használatot is kipipálhatja.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!