Hirdetés

Samsung i7110 - a helyes irány

Bevezető, tartozékok

A Samsung i8510 Innov8 sikere egyértelműen bizonyította, hogy nem a Nokia az egyetlen cég, aki kiváló Symbian alapú eszközöket tud készíteni. Ettől persze még tény, egyelőre a finneké az igazi nagypálya, az N és E szériás gépek között szinte nem is találunk olyat, ami kifejezetten rossz lenne. A Nokiának egyébként nem titkolt célja, hogy az általuk birtokolt Series 60 platformot az üzleti és a multimédiás vonal után a középkategóriás készülékekben is egyeduralkodóvá tegyék, legalábbis a saját termékportfóliójukban. A számításaik pedig úgy tűnik, be is jönnek, a Symbianos Nokiák rendkívül sikeresek mind a felhasználók, mind pedig a sajtó közében, a Series 60 platform pedig az üzleti és multimédiás modellek mellett szépen lassan a zenetelefonoknál is kezd alapvető lenni.

Samsung i7110

Ezzel szemben a Samsungnak viszonylag új ez a platform, de annál komolyabban veszi a rá való fejlesztést, ráadásul mindezt nagyon okosan teszi: az Innov8 pont azokban a dolgokban jó, amikben az ellenlábas N96 gyenge, tesztünk tárgyánál, az i7110-nél pedig ugyanezt a tendenciát figyelhetjük meg, csak a nagy ellenfelek ezúttal egy lépcsővel lejjebb vannak, a nevük pedig N82 és N79. Ambíciózusak tehát a koreaiak, céljuk pedig továbbra sem kevesebb, mint beérni a finn piacvezetőt, ami egyre kevésbé tűnik irreálisnak.

Samsung i7110
Konkurensek

A sokat emlegetett 8 megapixeles masinával ellentétben az i7110 a megjelenése előtt nem kapott különösebben nagy felhajtást, kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy a semmiből jött elő. Persze már jó ideje terjengenek róla pletykák szerte az interneten, de az első kiszivárgott képeken még egészen máshogy nézett ki, mint most. Nagy meglepetés ért tehát, amikor kézbe vettem az XXL GSM által biztosított tesztpéldányt, mely egy nagyméretű, dizájnos dobozban érkezett szerkesztőségünkbe. Tartozékokkal nagyon jól állunk, a hálózati töltő és az adatkábel mellett egy 1 GB-os microSD kártyát és az ahhoz tartozó adaptert, autós töltőt és tartót, valamint egy két részből álló, hallójáratba ülő fülhallgatót találunk az eszköz mellett.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés