-
Snapdragon 750G-vel bukott le egy Samsung táblagép
Talán Galaxy Tab S7 Lite vagy S8e lesz a neve, korrekt hardveres alapokra építkezve.
Hír 12
-
Samsung Univerzum: Komoly díjazással várja az ötleteket az EdisonKids
A program az ország leginnovatívabb iskoláit, tanárait, diákjait keresi, akik szeretnének a jelen legfontosabb kérdéseire válaszolni, illetve érdekli őket a jövő.
Blogbejegyzés 0
-
Hajlítható Samsung panelt kaphat a Google, az Oppo és a Xiaomi
Ez pedig azt is jelenti, hogy efféle készüléken dolgozik az amerikai és a két kínai márka.
Hír 12
-
Hatalmas kameraszenzort mutatott be a Samsung
A Dual Pixel Pro autofókuszt bevető ISOCELL GN2 a mobiltelefonok között számít igazán nagy lapkaméretűnek.
Hír 24
-
Négy év biztonsági frissítést garantál a Samsung
A 2019 óta kiadott modellek négy évig számíthatnak biztonsági frissítésre az egyes készülékekre vonatkozó három év Android főverzió mellett.
Hír 55
-
Akciófigyelő: Új színben kapható a Samsung Galaxy Tab S7
A sötétkék festés jól áll a letisztult dizájnnak és mindkét méretváltozatnak.
Blogbejegyzés 35
-
Akciófigyelő: 25% kedvezmény a Samsung hordható okoseszközeire
A Samsung Members tagok összesen 25% kedvezményt érvényesíthetnek online vagy a hivatalos Samsung Store-okban.
Blogbejegyzés 14
-
A Galaxy Fold és az S10 jön az Android 11-es hullámban
Természetesen a One UI 3.0-val együtt kapják meg az új rendszert a 2019-es csúcsmobilok, és már itthon is elindult a frissítés.
Hír 7
-
Az Xcover Pro alá árazzák az Xcover 5-öt
500 euró helyett a 300 eurós tartományba érkezhet az új Samsung strapamobil, szoftveres téren sok érdekességgel jöhet, ám a hardver esélyesen szerény lesz.
Hír 19
-
Újabb hosszútávfutót mutatott be a Samsung
De sajnos megint Indiában. Pedig a Galaxy F62 nem csak a 7000 mAh-s akkuval tud felvágni.
Hír 23
-
Picit több, mint 100 ezer forint itthon a Galaxy A32 5G
Nagy akkumulátorral, egyedi kameraelrendezéssel és 5G hálózati képességgel hozzánk is megérkezett a Samsung új készüléke.
Hír 85
-
A Samsung szivárogtatta ki a Tab S8-at
Az üzleti változatban is készülő ketyere neve a gyártó terméktámogatási oldalán lett megnevezve.
Hír 2
-
4G variációban is jöhet egy Galaxy A52
A hardverre úgy sem lehet majd panasz, hogy lóerőben némi visszalépés várható az A52 5G-hez képest.
Hír 13
-
Népszerű az S21 széria az Egyesült Királyságban és Dél-Koreában
A két piacon messze felülteljesítettek az új csúcsmodellek a korábbi évekhez képest, ami előrendelési rekordot is jelent az Egyesült Királyságban.
Hír 61
-
A Xiaomi uralta az Európai piacot 2020 utolsó negyedévében
A Huawei jelentős visszaesést szenvedett el, a Samsung szintén, ezzel a Xiaomi a piac egynegyedét húzta be Kelet-Közép-Európában.
Hír 31
-
Frissítve! 12 napot már kibírt víz alatt a Galaxy S21
Magyar timelapse-youtuber új kísérletét lehet épp látni egy élő videóban, melyből ki fog derülni, meddig bírja a víz alatt a Samsung újdonsága.
Hír 75
-
Frissítve! Végre: jövő héten érkezik az EKG és vérnyomásmérő a Galaxy Watchra!
Végül is jobb később, mint még később. A Samsung megkapta a CE megjelölést, így az Európai Gazdasági Térségeben is elérhetővé válnak a funkciók.
Hír 170
-
Ismét frissítés érkezett a Galaxy Buds Pro-hoz
Tovább fejlődik az aktív zajszűrés és a környezeti hangok megjelenítése, és javul a monó mód.
Hír 0
-
Érkeznek az infók az új, hajlítható Galaxy modellekről
Valószínűleg sokakat érdekel, hogy milyenek lesznek idén a Z Flip és Z Fold modellek, a megannyi apró újdonságból pedig egyre inkább látszik, hogy az érkezésük valóban közeleg.
Hír 6
-
Újabb, hatalmas akkuval szerelt Samsung mutatkozott be
Díjaznánk, ha előbb-utóbb nálunk is elérhetővé válnának az alapszintű felhasználásra és hosszú üzemidőre fókuszáló modellek.
Hír 9
-
Android 11-re vált a kameralyukas Samsung strapatelefon
Az XCover Pro, amennyire lehet, minimalizálta a kávákat, mégis megtartotta a szívós küllemet.
Hír 1
-
Elkészült a One UI 3.0 a Galaxy A51-re
Ezt azt is jelenti, hogy Android 11-re vált a rendszer
Hír 11
-
Nem várható nagy fejlesztés a Galaxy XCover háza táján
A Geekbench már elárulta a szettet, a specifikéciót pedig a Twitteren szivárogtatták ki.
Hír 10
-
Jobb zajszűrést hoz a Buds Pro új frissítése
Tesztünk után nem sokkal érkezett meg egy új szoftververzió a Samsung új csúcsfülhallgatójára, ami több oldalról is fejleszti a minőséget.
Hír 0
-
Samsung Galaxy Buds Pro - versenyen kívül
A csúcskategóriás TWS-ek árában, mégis okostelefonhoz csomagolt ajándékként érkezhet a Samsung új fülese, és bár rengeteget fejlődött az elődeihez képest, kisebb hiányosságokkal is szembesültünk.
Teszt 99
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Percről percre
it AI-alapú adatvédelmi funkciót (reklámblokkolót) kaphat a Safari böngésző az iOS 18-ban, de brit médiacsoportok arra figyelmeztetik az Apple-t, hogy ez anyagi katasztrófát okozhat az ágazatban.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
ROG Ally X néven jön az ASUS kézikonzoljának frissítése
ph A fejlesztést a Computexen leplezi majd le a cég, de nagyjából lehet tudni, hogy mit hoz.
Retro Kocka Kuckó 2024
lo Megint eltelt egy esztendő, ezért mögyünk retrokockulni Vásárhelyre! Gyere velünk gyereknapon!
Új Arc meghajtó a görög mitológia alvilágához
ph A 31.0.101.5448-as, WHQL aláírással rendelkező csomag a Hades II-höz kínál profilt.
Multiversus - Így harcol Joker
gp A free-to-pay játék teljes kiadása a hónap végén startol minden platformon.
A Frontier maradt a leggyorsabb szuperszámítógép
ph Az Aurora azért nagyon megközelítette, de ez nem volt elég a trónfosztáshoz.
Hamarosan konzolokra is elérhető lesz az Eternal Threads
gp 2022-ben kizárólag PC-re kaptuk meg a játékot, amely a hónap végén újabb platformokra is ellátogat.
Hamarosan érkezik a Philips legolcsóbb OLED tévéje
ph A belépő szintet képviselő OLED759 a Titan OS nevű rendszert használja.
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- RAM topik
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Futás, futópályák
- Honor Magic5 Pro - kamerák bűvöletében
- Spórolós topik
- Nintendo Switch
- Diablo IV
- KERÉKPÁR / BRINGA / ALKATRÉSZ beárazás
- Adobe Illustrator kérdések
- További aktív témák...