Cikkek
-
Letarolta a 618-at a Honor
A JD.com idén is tartott egy nyári vásárt. Több mint két hétig tartottak az akciók, a mobilmárkák listáján pedig mindenkit megelőzött a Honor.
Hír 12
-
Bemutatkozott az LG Stylo 4
Az új név mögött lényegében a két hete bemutatott Q Stylus α áll, egy középkategóriás mobil, beépített érintőceruzával.
Hír 20
-
Alternatív Hajtás blog: Mi ez és miről fog szólni?
Új blog indul, amely elektromos, gázüzemű és hibrid hajtású technológiákkal és autókkal foglalkozik. Rengeteg videóval készülünk.
Blogbejegyzés 27
-
Sony: nem hiba az XZ1 / XZ2 kijelzők sávozódása
Több Xperia tulajdonos is jelezte, hogy csúcskészülékén furcsa sávozódás jelentkezik a panel megérintésekor. A Sony szerint a jelenségre a fizika a magyarázat.
Hír 72
-
Be akar Nálad vágódni a Redmi 6 Pro
A bemutató előtt közzétette a Xiaomi az első szenzorszigetes Redmi renderképeit.
Hír 58
-
Megfogdosták a Moto One Powert
Vagyis azt a készüléket, amit annak vélünk. Az eddigi értesüléseknek legalábbis maradéktalanul megfelel.
Hír 13
-
A Nubia Z18 is érdekes lesz
A kínai gyártók nagyon belehúztak a kávamentesítésbe, a Nubia Z18 is érdekes konstrukciónak ígérkezik.
Hír 25
-
Készül a Nokia 5.1 Plus
Vagy Nokia X5, ez még nem tisztázott, a specifikáció és a kialakítás viszont véglegesnek tűnik.
Hír 10
-
Újabb filléres Panasonic mobil
A Panasonic mobilos üzletága remekül elvan, csak az a kár, hogy kizárólag az indiai piacon mozog.
Hír 25
-
Hétfőn érkezik a szenzorszigetes Redmi
A Redmi 6 Pro variánsa 19:9-es képaránnyal, a TENAA-s képek szerint pedig bevágással érkezik. Remélhetőleg a Mi Pad 4 nem kap szenzorszigetet.
Hír 24
-
Oppo A73s-re címkézhetik át a Realme 1 nemzetközi kiadását
Az ár/érték vonalon döbbenetesen erős, indiai piacra szánt Realme 1 nemzetközi forgalomban is megjelenhet.
Hír 18
-
TENAA-s fotósnak pózolt a gigantikus Mi Max 3
Közel lehet a bejelentés: a 6,9"-es kijelzővel szerelt Mi Max 3 fotói felbukkantak a Kínai Hírközlési Hatóságnál.
Hír 98
-
Frissítve! Különlegesen kávamentesített az Oppo Find X
A készülékház tetejéből kicsusszanó kamerák teszik igazán különlegessé a kínai gyártó rég várt csúcsmodelljét. Ugyanitt 35 perces töltés 0-ról 100%-ra!
Hír 237
-
Magashegyi túrázásra termett a fēnix 5 Plus család
A Garmin három új okosórát mutatott be, amelyek három méretben érhetők el, opcionálisan zafírüveg borítással, kiszerelés szerint Pulse Ox akklimatizációt figyelő szenzorral.
Hír 21
-
Saját GPU-t fejleszt a Samsung
Az egyedi dizájnra épülő Mongoose processzormagok mellett már saját GPU-n is dolgozik a dél-koreai gyártó.
Hír 19
-
Védőüvege árulkodhat a Note9 képernyőarányáról
Bevágás nélkül is nőhet a Galaxy Note9 kijelzőjének dominanciája, viszont állítólag egyedül mutatkozik majd be, a Gear és Tab S4 ugyanis később érkezik.
Hír 18
-
Svájcban már listázzák a Xiaomi Mi A2-t
Az egyetlen változás a Xiaomi Mi 6X-hez képest a felhasználói felület, ami természetesen a legfrissebb alapokon nyugvó Android One.
Hír 107
-
Vadonatúj iPhone 3Gs 12 000 forintért?
Egy dél-koreai szolgáltató raktárának egyik sarkában leltek rá a bontatlan mobilokra, amit a szerencsések olcsón meg is tudnak venni.
Hír 84
-
Android Go is várható a Motótól
Nem csak a One Power kaphat módosítások nélküli Androidot, az olcsóbb telefonokba szánt Go platformra is készülhet egy eszköz.
Hír 13
-
Bemutatkozott az LG X5 (2018)
Az új verziós sem lépi át a kategória határait, az akkumulátor viszont tekintélyes lett.
Hír 73
-
Befalazták a OnePlus 6 bootloader rését
Pár nap alatt javította a gyártó a biztonsági hibát, ami lehetővé tette a bootloader védelmének megkerülését.
Hír 26
-
Augusztusban jön a Meizu csúcsmodellje
Az évfordulós széria után máris érkezik a Meizu zászlóshajója, mindenféle csúcsmodellre jellemző tulajdonsággal.
Hír 30
-
Menőbb lehet a Find X a Vivo Nexnél
A legfrissebb előzetes szerint nem lesz notch az Oppo Find X előlapján, az alsó káva pedig a Vivo Nex "állánál" is keskenyebb lehet.
Hír 40
-
Snapdragon 710-zel várható a Mi Max 3
A Xiaomi nagyjából autóstáska méretű phabletje a Qulacomm egyik legfrissebb lapkájával érkezhet jövő hónapban.
Hír 85
-
Visszafelé frissít a Nokián a bétás Android
A Nokia 7 Plus júniusi biztonsági frissítése felülírja az Android P bétaverzióját, ami komoly diszfunkciókat eredményez.
Hír 26
-
Meghívója célozgat az Oppo Find X szenzorszigetére
Hivatalos információ még nem érkezett, hogy lesz-e a csúcskategóriába visszatérő Oppo készüléken notch, ám egy állítólagos renderkép és a meghívó is bevágásra utal.
Hír 17
-
Jól fogy a OnePlus 6
22 nap alatt kelt el belőle egymillió darab, ami egy feltörekvő gyártótól tiszteletreméltó teljesítmény.
Hír 43
-
Kékbe öltözik a Black Shark
A Xiaomi-féle gamer mobil eddig a hagyományosnak nevezhető fekete-zöld kombinációt kapta, de érkezik a különlegesebb változat.
Hír 7
-
Honor blog: Kérdezz a Honor 10 termékfelelőseitől!
A Honor összegyűjti a Honor 10-zel kapcsolatos kérdéseket, majd ezekre a legilletékesebbek válaszolnak. És a legfrankóbb kérdések feltevői között kisorsolunk egy készüléket is.
Blogbejegyzés 47
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
it AI-alapú adatvédelmi funkciót (reklámblokkolót) kaphat a Safari böngésző az iOS 18-ban, de brit médiacsoportok arra figyelmeztetik az Apple-t, hogy ez anyagi katasztrófát okozhat az ágazatban.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
A Frontier maradt a leggyorsabb szuperszámítógép
ph Az Aurora azért nagyon megközelítette, de ez nem volt elég a trónfosztáshoz.
Hamarosan konzolokra is elérhető lesz az Eternal Threads
gp 2022-ben kizárólag PC-re kaptuk meg a játékot, amely a hónap végén újabb platformokra is ellátogat.
Hamarosan érkezik a Philips legolcsóbb OLED tévéje
ph A belépő szintet képviselő OLED759 a Titan OS nevű rendszert használja.
Master Detective Archives: Rain Code - Rövid előzetesen az új kiadás
gp A korábban Switch-re megjelent játék a nyáron újabb platformokra is ellátogat.
PC-re tart a God of War Ragnarök?
gp Az egyik legismertebb szivárogtató szerint Kratos legutóbbi kalandja lesz a következő nagy PlayStation cím, ami PC-re látogat.
Team Group pendrive Teslánk biztonsági rendszeréhez
ph A négyféle kivitelben gyártott, strapabíró terméket kimondottan a Tesla Model 3, Y, S és X típusú autók Őrszem (Sentry) üzemmódjához szánták.
Premier előzetesen a Fabledom teljes kiadása
gp A PC-s verzió a mai naptól lesz elérhető, konzolokra valamikor az év második felében érkezik a játék.